Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szorongat a halálfélelem, de van bátorságom

A maga módján mindenki fél a haláltól. Egyeseknél ez a félelem kézzel fogható, míg másoknál más tünetek alá rejtett. Sokszor a súlyos betegségek, közeli hozzátartozó halála vagy pedig fizikai fenyegetettség megélése  hozza előtérbe a haláltól való szorongást.

A haláltól való félelem sok formában bukkanhat elő. Van, hogy egészen konkrétan beszélünk róla egy-egy szülinapi ünneplés kapcsán, de előjöhet sokkal burkoltabb formában is. Íme néhány gondolatébresztő helyzet:

Kép: Pixabay

  • Vannak, akik túl sok érzelemmel, nem konstruktív viselkedéssel kezelnek bizonyos helyzeteket. Ahelyett, hogy inkább saját vágyaik dédelgetésével foglalkoznának, leragadnak mások problémáinak megoldásában. Pl. amikor a szülő nem tudja túltenni magát gyermeke botlásain vagy a házaspárok bent ragadnak rossz működésmódokban (alkoholizmus, abúzus, zsarolások, megcsalások...). Az emberek sokszor ahelyett, hogy saját útjaikat járnák, saját kapacitásaikat fejlesztenék, inkább összeolvadnak másokkal. Ennek elsődleges oka az „élettől” való félelem, ami abban mutatkozik meg, hogy magunkra maradunk ötleteinkkel, leválunk a nagy egészről. Ez sokszor nehezen viselhető, ezért gyorsan összeolvadunk, ugyanekkor ez az összeolvadás előhozza a haláltól való félelmet is, mert abban a pillanatban megszűnünk létezni mint különálló, kreatív lények. Szóval egyfolytában e két félelem között mozgunk...
  • Vannak , akik több diplomát gyűjtenek be, nagyon divatos ruhákban járnak, sok pénzt költenek ingatlanok fejlesztésére, új javak vásárlására. Azt gondolják, hogy így halhatatlanokká válnak és nem kell foglalkozni a halállal.
  • Vannak emberek, akiknél miután megjelenik az első ősz hajszál, mélyebb ránc mindenféle korrekciókat végeznek el a fiatalítás reményében, ami szerintük messze repíti őket a halál lehetőségétől.
  • Vannak extrém sportolók, veszélyes helyzeteket kereső főleg fiatalok, akik kihívják maguk ellen a halált, így győzve le saját félelmüket.
  • A vallásosság gyakorlása is enyhítheti a halálfélelmet, ha egyesülünk Istennel, halhatatlanokká válhatunk a tanítások szerint.
  • Vannak emberek, akik csak fél kapacitással és élvezettel élik életüket, hogy a halál kapujában ne veszítsenek sokat.

Az összes említett példában a megoldás kulcsa az egyéni út felvállalása. Ha nem nyomjuk el saját személyiségünket, vágyainkat, fel merjük vállalni saját ötleteinket, konfliktusainkat, akkor sokkal elégedettebbek vagyunk mind magunkkal, mind környezetünkkel egész életünkkel. Kutatások bizonyítják, hogy aki elégedett a saját életével az sokkal kevésbé fél a haláltól is, hiszen neki már nem kell folyton azon aggódnia, hogy lemaradt valamiről, kihagyott valamit az életéből. Sokszor csak nagyon erős traumák hatására vagyunk képesek megfogalmazni életünk főbb állomásait, felállítani a fontossági sorrendet és önzetlenebbül élni a világban. Viszont miért várnánk meg azt, hogy fejbe kólintson bennünket valaki halála, levegyen bennünket lábunkról egy súlyos betegség, vagy éppenséggel elhagyjuk társunkat, országunkat...?

Ha betesszük tarsolyunkba a több ezer éves tanításokat, filozófiai irányzatokat, mások tapasztalásait, saját eddigi tudásunkat, akkor bátrabban szembesülünk az esetleges szorongásokkal, melyek felbukkannak egy-egy krízishelyzetben vagy éppenséggel álmainkban.

Elkezdem a lista összeírását, azután mindenki tegye még hozzá azt a lépést, ami valamikor átemelte szorongásain és megvédte a józan eszét:

  • sok sport
  • művészetek használata (lehet ez saját élményű, amikor mi saját magunk írunk, festünk, kézműveskedünk, táncolunk, zenélünk vagy mások művészetének élvezete is nagyban görcsoldó)
  • az itt és most minél aktívabb megélése, szép és kellemes pillanatok észrevétele és azok folyamatos elraktározása majd alkalomadtán elővétele (a régi fényképek vagy videók időszakos nézegetése is belefér a képbe )
  • saját élettapasztalatunk, kedvességünk, vigasztalásunk, bölcsességünk átadása, megjelenítése: aki tanít sokkal védettebbnek érezheti magát
  • gyerekek felnevelése, munkásságunkon keresztül másokra való hatás vagy tudományos munka elősegítése

Zarathusztra és Nietzsche tanításai: Ha eljátszanánk a gondolattal, hogy mától ugyanazt az életet kéne élnünk újra és újra, mit jelentene ez nekünk? Ha valaki eme filozófia ötletétől is megborzong, akkor itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy egy élete van és saját felelősségén múlik, hogy életét minél teljesebben élje, csökkentve szorongásait, panaszkodásait.Gondolkodjon el és szedje össze azokat a tennivalókat, melyekkel egy év múlva már csak mutatóba marad egy-egy panasz, botlás és a mindennapokat inkább a munka, az alkotás, a felelősségvállalás, a segítés tölti ki.

Epiktetosz tanítása ma is aktuális. Nem maguk a tárgyak, események, emberek, tapasztalások tesznek bennünket idegessé, haragossá, szomorúvá, szégyenlősé, hanem a róluk való gondolkodásunk. Egyszóval életünk minősége egyenesen arányos azzal, ahogyan tapasztalásainak látjuk.

Ha lelkiismeretünk helyén van, ha az egészségünk megőrzésére törekszünk és folyamatosan tanulunk, akkor biztosan elégedettebben élünk és kevésbé legyint meg bennünket a halál szelének szorongató érzése.

A halál az élet része, a kettő kéz a kézben jár. Hogy ezt bátrabban tudjuk kezelni éljünk úgy, hogy közben szeressük életünket, merjük felvállalni ötleteinket és tiszteletet mutassunk mind saját magunk felé mind mások felé is.(Forrás:pszichologuskereso.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.