Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sztárdizájner Budapesten!

Budapesten tart előadást október elején a világ egyik legismertebb kortárs építésze. A Design Hét programjára érkező Benedetta Tagliabue előadása mindenki számára nyitott!

„Határozott, lobbanékony, meglepő, komplex, nyitott építészet, mely olyan, mint a város, amelyből származik: Barcelona” - mondta Charles Jencks világhírű építész, amikor a Brit Királyi Építészeti Intézet (RIBA) róla elnevezett Jencks-díját tavaly átadta Benedetta Tagliabuenak. A díj prezstízsét és szakmai rangját az is mutatja, hogy a korábbi díjazottak között olyan építészek szerepelnek, mint Zaha Hadid vagy Rem Koolhas.

Benedetta Tagliabue - Fotó:Enrico Basili

Benedetta Tagliabue - aki Velencében tanult építészetet - a legismertebb kortárs építészek közé tartozik. Nevéhez olyan markáns épületek fűződnek, mint az edinburgh-i Új Skót Parlament, az utrechti városháza, a barcelonai Santa Caterina piac és környéke, a Diagonal mentén álló park, valamint a 2010-es sanghaji világkiállítás spanyol pavilonja, amelyet a RIBA 2011 legjobb nemzetközi épületének választott. Tagliabue irodája, a Miralles-Tagliabue EMBT - amelyet Enric Miralles spanyol építésszel közösen 1994-ben alapított Barcelonában, 2010-ben pedig megnyitották sanghaji irodájukat is - az idei barcelonai Hello Wood alkotótáborban is képviseltette magát, ugyanis az iroda egyik vezető építésze, Salvador Gilabert Sanz az egy hetes táborban vezetett egy külföldi és magyar diákokból álló csapatot. A Hello Wood meghívására ezúttal Tagliabue is ellátogat Magyarországra, ahol a Design Hét Budapest 2014 alkalmából Blending and experimentation (Ötvözés és kísérletezés) címmel tart előadást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori iskolájának keretében október 8-án 10 órakor, az egyetem nagy előadójában (1121 Budapest, Zugligeti út 9.).

Tagliabue főként Európában, Kínában és Tajvanon dolgozik, irodájának munkái széles skálán mozognak: akad közöttük ipari épület, magánház, de van köztük számos középület és köztéri rekonstrukció is. Az iroda egyik specialitása az építészet és a dizájn közötti határok megszüntetése, valamint a városi épületek és közterek közötti harmóniára való törekvés a fenntarthatóság és a zöld gondolkodás jegyében.

Az EMBT ars poeticája az építész és a megrendelő közötti szoros és kreatív együttműködés, miközben az épületeik tervezésekor különösen fontos számukra a kulturális és a történelmi kontextusban történő elmélyedés.

A 2010-es sanghaji világkiállítás spanyol pavilonja

A jelenleg többek között egy sanghaji egyetemi épület, egy tajvani felhőkarcoló, egy madridi szociális lakóház tervein és építésén dolgozó Tagliabue vendégprofesszorként megfordult már a Harvard és a Columbia egyetemeken is, míg poétikus építményeiért a világ számos pontján kapott rangos építészeti díjakat.

Benedetta Tagliabue budapesti előadásban az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, az iroda és a hozzá szorosan kapcsolódó, Enric Miralles szellemi hagyatékával és a kísérleti építészet promociójával foglalkozó Enric Miralles Alapítvány munkájáról is beszél. Blending and experimentation(Ötvözés és kísérletezés) című előadásában szó esik eddigi sikerekről és a jövő kihívásairól, valamint arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki nőként akar érvényesülni az építészet területén.

A világon elsőként vízházat építettek Kecskeméten
A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul. Az Európai Unió támogatásával már korábban elkészült az épület, de most először tartottak olyan bemutatót, amelyen a külföldön élő feltaláló személyesen részt vett.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.