Ian Stevenson egyik leghíresebb alanya egy Susan nevű kislány volt, akinek első szavai a következők voltak: "Halló, Leila?". Később a gyermek nagyon sokat mesélt az "igazi" családjáról, testvéreiről, gyermekeiről. Szülei először azt hitték, csak képzelődik, de aztán gyanússá kezdett számukra is válni a dolog. Ezért kutatásba kezdtek.

Aminek meglett az eredménye: a kislány által említett nevek és helyszínek segítségével sikerült megtalálni Hanan Maszurt, akinek lelke - Ian Stevenson és a szülők szerint - Susanban él tovább. Az alig négyéves gyerek felismerte Hanan rokonait, meg is nevezte őket, és később a rejtélyes első szavakra is fény derült.

A nő ugyanis, akinek lelkét a kislány magában hordozza, egy szívműtét során halt meg, ám mielőtt még a műtőbe tolták volna, lányát, Leilát hívta telefonon, sikertelenül. Az asszony belehalt az operációba, holttestét hazaszállították Libanonba, s rá tíz nappal megszületett Susan.

A történet hátborzongató, ám a reinkarnáció hívői számára egyáltalán nem meglepő. A lélekvándorlás filozófiája szerint a lélek örökkévaló, míg a fizikai test csak átmeneti. Ennek megfelelően amikor valaki meghal, csak a teste hal meg, a lelke a karmája szerint egy másik testet kap. A hindu hagyományok szerint a lélek egyre fejlettebb helyzetbe kerül a testeken keresztül, míg el nem éri az emberi életformát, ahol végre lehetősége van az önmegvalósításra és a felszabadulásra.

Ugyan csak kevesen emlékszenek tisztán előző életeikre, azoknak tapasztalati, ismeretei beépülnek személyiségünkbe. Ha teljesen tisztában lennénk minden történéssel, képtelenek lennénk ép ésszel felfogni, feldolgozni pedig még kevésbé.

A reinkarnáció hívei úgy gondolják, hogy az újjászületés lényege az egyensúly. Ha egyik életünkben rossz cselekedeteket követtünk el, azok megbosszulják magukat, következő létünkben lehet, hogy a mi sorsunkat keserítik meg. Ugyanígy megpróbáltatásaink csak fejlesztik személyiségünket, erősítenek, valamire tanítanak.

Ha nem is hiszünk a reinkarnációban, egy üzenet mégis hasznos lehet számunkra. Ma úgy gondolunk a halálra mint a létezésünk végére, ahol minden lezárul. Ám ez a nézet csak a XII-XIII. században alakult ki, azóta fél az emberiség a haláltól, s nem természetes lépcsőfokként értelmezi. Pedig a szellem halhatatlanságának gondolata szerint a fizikai test életének megszűnése után angyalok közé kerülünk. Ezzel a tudattal pedig könnyebb lehet lehunyni a szemünket...