Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szülői kisokos a biztonságos mobilozáshoz

Ezeket a tanácsokat érdemes megfogadni, ha a gyermekünknek mobiltelefont szeretnénk a kezébe adni.

Hasznos szülői kisokos következik, ha elérkezett az idő a gyermekünk életében, hogy mobiltelefont adjunk a kezébe!

Napjainkban a gyerekek már okostelefonokkal a kezükben nőnek fel. Ez egyrészt rengeteg előnnyel jár, ugyanis már korán nyitottak lesznek az új technológiák iránt, gyorsabban hozzáférhetnek hasznos információkhoz, és számos készségük jóval nagyobb ütemben fejlődhet. Ezzel szemben azonban veszélyesek is lehetnek, és komoly biztonsági kockázattal járnak: ezért is fontos, hogy a szülők körbejárják az elérhető alkalmazásokat, ügyeljenek a biztonságra, és nem mellesleg kommunikáljanak gyerekeikkel.

A kommunikáció a kulcs

A legfontosabb megértetni a fiatalokkal, hogy felelősen használják mobiljukat. Ugyan rengeteg információhoz és tudáshoz hozzáférhetnek, sok veszély is leselkedik rájuk, vagy olyan tartalmak, amikhez egyszerűen még túl fiatalok. Érdemes lehet egyszerűen kezdeni, elmagyarázni az alapokat, és megértetni velük, hogy ez nem egy játék – bár arra is lehet használni. Fontos megértetni velük azt is, hogy még véletlenül se osszanak meg privát adatokat a valós vagy az online térben nyitott kommunikációval, viszont a kibertér veszélyeinek feltérképezésével és a megfelelő körülmények kialakításával zökkentőmentesen és biztonságosan használhatják telefonjaikat.

A technológia arra jó, amire használjuk

A tudatos és felelős használaton túl rengeteg jó alkalmazás létezik, ami egyszerűen teszi biztonságossá a mobiltelefont. A HONOR X7 egy kedvező árú „belépőtelefon”, ami a kellő szülői odafigyeléssel remek készülék lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Lehet például szűrni a beérkező hívásokat csak megbízható telefonszámokra, vagy értesítéseket beállítani a szülő telefonján, ha a gyerek esetleg olyan weboldalra látogat, ami még nem neki való – ezeket mind lehet külön-külön vagy témánként engedélyezni, korlátozni. A digitális szokások felügyeletével és ellenőrzésével nemcsak a káros tartalmaktól lehet a kicsiket távol tartani, hanem informálódhatunk eszközhasználati szokásaikról is. A közösségi média óriási nyomást gyakorol a fiatalokra, így fontos képben lenni azzal is, hogy mi zajlik a hálón.

Íme a kisokos, ami segít, hogy a gyerekünk biztonságosan mobilozhasson (Foto: Honor)

Túl sok tennivaló, túl kevés idő

„Az idő pénz”, szól a mondás, de ennél sokkal nagyobb értéke van. Pont ezért jó, hogy különböző alkalmazások segítségével időkorlátokat is meg lehet határozni egy egészséges balansz kialakításához. A képernyő előtt töltött idő limitálásával nem csupán az egyensúly létrejöttéhez járulhatunk hozzá. Ha például a töltést éjszakára időzítjük egy másik szobában, azzal elkerülhetjük, hogy a gyerek lámpaoltás után ne telefonját nyomkodja, illetve ne aludjon emiatt rendszertelenül. Az okostelefonok ugyan rengeteg izgalmas és érdekes tartalmat kínálnak, fontos, hogy ne csak ezekkel érezhessék jól magukat a gyerekek.

Fő a biztonság, leginkább a gyereké

Különféle alkalmazásokkal be lehet állítani helymeghatározást, ha elveszne vagy ellopnák a telefont, egy HONOR X8-ast például távolról is le lehet zárni, vagy akár törölni minden adatot. Ha illetéktelenek kezébe jutnak a fiatalok mobiljai, azzal az anyagi káron túl komolyabb gondokat is okozhatnak. Több applikáció is létezik, ami ezeket el tudja hárítani. A helymeghatározás pici gyerekeknél is nagyon fontos, akik még nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy egyedül menjenek haza: ha esetleg eltévednének, könnyen el lehet érni őket. Sőt, be lehet állítani úgynevezett „geokorlátokat” is, így ha a kicsik túlmerészkednek egy adott határon, értesítést kaphatunk róla.

Felelős szülő, felelős gyerek

Még ha nem veszünk is saját telefont gyerekünknek, saját készülékünkön is fontos beállítani a megfelelő biztonsági funkciókat. Időnként mindannyian odaadjuk a kicsiknek a telefonunkat, így létfontosságú a gyerekzárak megfelelő alkalmazása, hogy véletlenül se költsenek el pénzt, ne adjanak meg bizalmas információkat, vagy ne töltsenek le vírusokat a mobilra. A telefon alkalmazásainak áttekintése, jelszó mögé rejtése és a folyamatos kommunikáció mind hozzájárulnak ahhoz, hogy idővel felelősen telefonozzanak a fiatalok.

Ezt is olvasd el:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.