Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szuperek vagytok, mert nálunk kalandoztok

Már több mint egymillió kétszázezren vagyok! Vagyis, soha még ennyien nem kedvelitétek, és olvastátok az Életformát! Ez azt jelenti, hogy olyasmiket találhattok, láthattok nálunk, amelyek érdekelnek Titeket! Azon vagyunk, hogy ez így is maradjon! Továbbra is várjuk észrevételeiteket, ötleteiteket! Köszönjük a hűségeteket! Hálából egy nagy meglepire készülünk!

László Márta főszerkesztő, Kép: Zsákai Réka

Tavaly februárban még azt köszönhettem meg, hogy több mint egymillióan vagytok! Nekünk már az is óriási megtiszteltetésnek számított! Most már ennél is többen vagytok, sőt, figyelmetek soha nem lankadt! Nagyon boldoggá tettétek minden munkatársamat! Egyúttal minden kollégának és külső munkatársnak is ezúton köszönöm meg szorgalmát, szakértelmét, független hozzáértését! Remélem, a jövőben még ennél is több olvasóra akadunk - mindezt közös tudásunkkal! Rövidesen valami meglepetést nyújtunk át Nektek, de ez egyelőre legyen titok!

Addig is fogadjátok e kissé komor, ám számomra rendkívül fontos sorokat ajándékul! Szép napot!

 

"Költő vagyok – mit érdekelne

engem a költészet maga?

...

Más költők – mi gondom ezekkel?

Mocskolván magukat szegyig,

koholt képekkel és szeszekkel

mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,

az értelemig és tovább!

Szabad ésszel nem adom ocsmány

módon a szolga ostobát."

József Attila: Ars poetica – részlet
Messenger üzenete érkezett Petőfitől, Radnótitól és más nagy költőktől
Február második felében a főváros számos pontján citylight plakátokon jelennek meg a magyar költészet nagyjainak versei − kicsit másképp. A versek párbeszédes formában, hangulatjelekkel megfűszerezve bukkannak fel Budapest 30 különböző pontján.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.