Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tanácsok a kutyát örökbefogadóknak!

A HEROSZ csapata igyekszik a kutyákat és az örökbefogadókat is minél jobban felkészíteni a közös életre. Kutyaiskolájukban nem csak a gazdátlan ebekkel foglalkoznak, de új és régi gazdik is megtanulhatják, hogyan tanítsák, neveljék örökbefogadott társaikat.

Szerencsére ma már egyre több gazdi dönt az örökbefogadás mellett, bár néha sajnos előfordul, hogy a befogadott kutyák visszakerülnek az állatotthonokba. Ennek az is lehet az oka, hogy a vállalkozó szellemű gazdik nem minden esetben vannak felkészülve az ebek gondozására, vagy nem gondolták át alaposan döntésüket. A kezdetben helyes és barátságos kutya új otthonában furcsán viselkedhet, kedvetlenné, félőssé válhat, esetenként szökni is próbálhat. A HEROSZ Budapest Állatotthonában külön szakértői csapat segít az örökbefogadóknak és dolgozik azért, hogy minél kevesebb állatot hozzanak vissza viselkedésproblémák miatt.

A természetvédelmi területen elhelyezkedő HEROSZ Budapesti Állatotthonban négy szakképzett gondozó és saját állatorvos foglalkozik a bekerülő állatokkal. A szakértők nem csak az állatok táplálásával, ivartalanításával, chipezésével és a működéshez elengedhetetlen teendőkkel foglalkoznak, hanem a beérkező és az örökbefogadásra váró kedvencek lelki egészségével is. „Az otthon bármennyire is állatbarát és korszerű, a hónapokig vagy akár évekig is eltartó gazdátlanság mély nyomokat hagyhat a kutyusokban” – hívja fel a figyelmet Szekeres Gábor, az állatotthon vezetője. A bezártság és a többi állat közelsége miatt olyan viselkedésformákat vehetnek fel, amelyeket az örökbefogadó családoknál esetenként nehezen vetkőznek le, és előfordul, hogy az új gazdik gyakran nem tudnak mit kezdeni a rossz berögződésekkel. Ezért a HEROSZ csapata igyekszik a kutyákat és az örökbefogadókat is minél jobban felkészíteni a közös életre. Kutyaiskolájukban nem csak a gazdátlan ebekkel foglalkoznak, de új és régi gazdik is megtanulhatják, hogyan tanítsák, neveljék örökbefogadott társaikat.

Bálint Andrea, a HEROSZ Budapesti Állatotthonának terapeutája már évek óta tanulmányozza az otthonba bekerült állatok viselkedését, annak változásait. A beérkező kutyák már eleve hozhatnak magukkal jó, rossz viselkedésmintákat, de a menhelyen is eltanulhatják egymástól ezeket. „Az állatok viselkedésproblémái részben ide vezethetőek vissza, másrészt mi emberek gyakran rosszul értelmezzük a kutyák jelzéseit” -teszi hozzá a szakértő- „Már örökbefogadás előtt kell eldöntenünk, ki lesz a falkavezér a családban, és fontos az is, hogy a kutya a falkában, azaz a családban utolsó helyen álljon.”

HEROSZ tippek az örökbefogadáshoz:

1. Örökbefogadáshoz válasszunk egy nyugalmasabb időszakot, amikor van időnk otthon maradni pár napot az állattal.
2. Csak akkor döntsünk örökbefogadás mellett, ha a családunk minden tagja beleegyezett abba.
3. Az állatotthonban, menhelyen beszélgessünk el hosszabban az ott dolgozókkal, hiszen ők tudnak a legtöbbet az állatok természetéről, igényeiről.
4. Ha több kutya is megtetszett, vigyük el őket egyenként sétálni, negyed óra alatt is sok olyan dolog kiderülhet az állatokról, ami segíthet a döntésben. Kérdezzünk a kutya szokásairól, táplálásáról, mozgásigényéről!
5. Amíg a kutya nem illeszkedett be az új környezetbe teljesen, ne engedjünk a közelébe gyerekeket, csak felügyelettel és csak rövid időre. A kicsik gyakran esnek abba a hibába, hogy túlszeretgetik az állatot, ami egy félős ebnél negatív reakciót válthat ki.
6. Mindig a falkavezér nevelje a kutyát, ő jutalmazzon és büntessen, így tudja az állat megtanulni az együttélés szabályait.
7. Ne próbáljuk már első nap trükkökre tanítani a hazavitt állatot, hagyjunk neki időt beilleszkedni a családba.
8. Előfordulhat, hogy kutyánk szökős, ennek két oka lehet: vagy nem találta meg a falkavezért a családban, vagy túl keményen fogjuk. Ilyen helyzetekben érdemes kutyaiskolához fordulnunk segítségért.
9. A félős kutyát gyakran simogatással próbáljuk nyugtatni, de ezzel csak azt érjük el, hogy félelmét jutalmazzuk. A megrettent állat körül viselkedjünk természetesen, így látni fogja ő is, hogy minden rendben van.
10. Az agresszió a félelem jele, ha ezt tapasztaljuk, forduljunk szakemberhez, aki segíthet megoldani a kutya és gazdi problémáit.

A HEROSZ Budapesti Állatotthona 2012. május 26-án nyílt napot tart, ahol szeretettel várja az állatbarátokat kutyás bemutatóval, vetélkedőkkel, ingyen chipezéssel, ügyességi feladatokkal és vegetáriánus ételkóstolóval.

Gyere el te is, nézd meg állatotthonunkat és látogasd meg lakóit! Hozd el örökbefogadott kutyusodat is!




 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.