Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tavasszal férjhez mennek a celebek

Az igényes és magas színvonalú szolgáltatásokat kereső jegyespárok látogattak el a hétvégi Pearl Wedding Show-ra a VAM Design-ba. Több mint ötven kiállító, fashion show-k, tortakóstolás, zenekari-, fotós- és cinematográfus-bemutatók várták az érdeklődőket. Az érdeklődők pedig jöttek is szép számmal, köztük hazai hírességek is, akik épp érintettek is a témában.

Pataki Zita vőlegényével érkezett a kiállításra, míg Dundika és Orosz Barbara egyedül válogatott a ruhaköltemények és a tortacsodák között.

„Nagy családi esküvőn lesz, s mivel mindketten vidéken születtünk, nem is volt kérdés, hogy elhagyjuk a fővárost, s a Mátra egyik csodás településére szervezzük a szertartást és a lagzit is” – kezdte mesélni csillogó szemmel Pataki Zita. „Azt még nem tudom, pontosan milyen lesz az esküvői ruhám, de a kialakult stílusomtól biztosan nem fogok eltérni: elegáns, finom szabásvonalú ruha, enyhén hullámos haj, natúr smink. Sok kérdésben még bizonytalanok vagyunk, ezért is jöttünk el Attilával az esküvő kiállításra, kaptunk is remek ötleteket. A lényeg egyébként, hogy ez a nap felejthetetlen és boldog legyen.”

A Pearl Wedding Show célja az volt, hogy a különlegességek bemutatásával újra ünneppé varázsolja az esküvőt. A statisztikai adatok szerint a házasságok száma már nem csökken olyan mértékben, mint korábban. Az idei év első kilenc hónapjában több mint 30 ezer házasságkötést regisztráltak, amely okot ad a bizakodásra, hogy az emberek számára igenis fontos a házasság intézménye. Ez a reményteljes tendencia pedig az esküvői szolgáltatások piacán is megmutatkozhat.

„Az esküvőnek felejthetetlen és tökéletes napnak, igazi ünnepnek kell lennie. Az ehhez szükséges körülményeket pedig csak a legjobb szolgáltatók biztosíthatják” – mondta a Gyöngyszem Esküvőszervező tulajdonosa, a kiállítás főszervezője, Deményné Marada Gyöngyi.

„Tökéletesen egyetértek a rendezvény szervezőivel” – vette át a szót Orosz Barbara, aki májusban mondja ki a boldogító igent.

„A legapróbb részletekig összeállt már a fejemben a nagy nap forgatókönyve, épp csak néhány apróság kérdéses még. Tudom, milyen lesz a ruhám, megvan a helyszín, a dekoráció színvilága, a vőlegényem öltözéke – ami tőlem függ, az kész. A párom biztosan készül meglepetésekkel, és a gyűrűt is ő választja majd ki. Az ékszer- és a nászút-kérdésbe azt hiszem, bele sem szólhatok – nevetett a TV2 Tűsarok című műsorának producer-műsorvezetője.

Dundika is várja már a tavaszt, hiszen gyermeke édesapjával, Majkával akkorra tervezik az esküvőt.

„Már a lánykérésnél kijelentette, hogy nem tud majd a szervezésben részt venni, ezért ne is haragudjak rá” – mesélte Dundika. „Igazából az esküvővel is csak azért várunk még pár hónapot, mert Petinek nincs egyetlen szabad szombatja sem, annyit koncertezik. De hogy őszinte legyek, egyedül is borzasztóan élvezem az esküvőszervezést. A hétvégén mindenféle ötlettel gazdagodtam, olyan csodálatos tortákat láttam, hogy elállt a szavam. A Pearl Wedding Show-n tényleg a legszínvonalasabb kiállítókat vonultatták fel a szervezők. Láttam izgalmas ékszereket, például nyakéket 1,9 millió forintért – be is számolok majd részletesen Majkának, ha esetleg meg akar lepni, tudja, hol keresse ezeket a különlegességeket kínáló üzleteket” – mosolygott a modell.

Forrás: Just Creative

Fotó: Pearl Wedding Show/Nagyapáti István


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.