Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tavaszi nagytakarítás a konyhában

Gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy a lakás legkényesebb pontja – már ami a tisztaságot és higiéniát illeti – a konyha. Ott nem ismerhetünk tréfát, mert a hanyagságnak komoly egészségügyi következményei lehetnek. Hasznos, ha legalább félévente nekiugrunk egy alapos nagytakarításnak, de így tavasz közeledtével mindenképpen szakítsunk rá időt!

Kép: pixabay.com

A nagytakarítás során nem elég ott rendet rakni, ahol a papok táncolnak. Bizony fel kell mászni a szekrény tetejéhez éppúgy, ahogy a fridzsider mögé is be kell néznünk. De menjünk csak sorjában! Kezdjünk egy alapos selejtezéssel, nézzük át a polcok tartalmát, a lejárt konzerveket, fűszereket, száraz árukat dobjuk ki. Nem érdemes maréknyi tésztákat, ízüket vesztett fűszereket, szétporladó félben lévő leveskockákat őrizgetni. Keressünk átlátszó műanyag dobozokat a fűszereknek, tegyünk egy helyre mindent, úgy sokkal áttekinthetőbbek lesznek a konyhaszekrény polcai.

Apropó, polcok! A rendrakás során pakoljunk ki minden polcról, töröljük át a szekrényt belülről ecetes vízbe mártott szivaccsal, ez szagtalanít. Töröljük ki alaposan a polcokat, utána kezdődhet a visszapakolás. Az evőeszközös fiókokból is szedjünk ki mindent, porszívózzuk, töröljük ki őket. Ha készen vagyunk a szekrényekkel belülről, takarítsuk le alaposan kívülről is. Meg fogunk lepődni, mennyi por gyűlik össze a szekrények tetején. Érdemes kettesben végezni ezt a feladatot, az egyik megemeli a porszívót a megfelelő magasságig, hogy a másik kényelmesen és alaposan leporszívózhassa a szekrény tetejét.

Ne feledkezzünk meg a gépekről sem! Tisztítsuk meg a mosogatógépet kívülről, belülről egyaránt, végezzünk üresen egy mosást valami szagtalanítóval, és hagyjuk utána teljesen kiszáradni a gépet. A mikrohullámú sütőbe tegyünk egy tálka vizet, facsarjunk bele egy egész citromot, majd hagyjuk a gépet 10 percig működni. Ennyi idő alatt a pára fellazítja a belső részre tapadt szennyeződéseket, könnyű lesz kitörölni. A sütő tisztítása lesz a legnagyobb feladat, érdemes hozzá hideg zsíroldót beszerezni, nagyon hatékonyan távolíthatjuk el a belső szennyeződéseket. Nagy segítség egy gőzpingvin is, a forró gőznél ugyanis nincs jobb barátunk a takarításban. Ezt használhatjuk a csempék takarításánál is, sokkal gyorsabban fogunk vele haladni, mintha kés hegyével kapirgálnánk a csempére száradt olajpöttyöket.

A hűtőszekrény takarítása sem tíz perces feladat. Abból is ki kell selejteznünk a lejárt szavatosságú dolgokat, legyünk könyörtelenek! A teljes kipakolás után jöhet az ecetes, szódabikarbónás takarítás, ez utóbbi kiváló szagtalanító. És ha a hűtő belülről már rendben van, húzzuk el a helyéről, és ha kicsodálkoztuk magunkat, mi mindent találtunk alatta, essünk neki a takarításnak!

Ne hagyjuk ki a világítótesteket sem, a függöny- és ablakmosás is külön programpont. Az ablaknak részét képezi a keret is, nem csak az üveg, azt se hagyjuk koszosan, és ez persze igaz az ajtók keretére is.

Természetesen akkor járunk a legjobban, ha nem egyedül vágunk neki ennek a nagy munkának, hívjuk segítségül családtagjainkat is. Gyorsabban is végzünk, és egyfajta csapatépítőnek sem rossz a nagytakarítás.

5 tipp a tűzhely tisztán tartásához
Ha a gázrózsa nem gyullad meg elsőre, a sütemény pedig nem sül át egyenletesen, legfőbb ideje takarítani! A piszok nem csak a tűzhelynek árt, de az ételek ízének is!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.