Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Te jó ég! Már megint a fejünkhöz kapunk!

A hőhullámot lezáró erős hidegfront mögött igencsak felfrissült a levegő. Reggelente kimondottan hűvös van, a drasztikus változás pedig az év legforróbb napját követően még szembetűnőbb volt. Most ismét melegszik az idő, olyannyira, hogy vasárnaptól újabb hőség köszönt be, és 30 fok fölötti délutáni hőmérsékleteket mérhetünk. Markáns front pedig a jövő hét közepéig biztosan nem érkezik - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

A frontmentes időben ismét a hőség okozza majd a legtöbb panaszt. Ez az igénybevétel azért is veszélyes, mert kortól függetlenül is erős tüneteket okozhat, és szinte bárkinél jelentkezhetnek komoly panaszok. Leginkább a vérnyomásunk ugrálhat, emellett pedig a fejfájás az, ami szinte a nap bármely szakában előfordulhat. Sajnos ez utóbbi tünet igencsak kellemetlen lehet, és az egész napot elronthatja, legyen szó akár munkáról, akár a mindennapi tevékenységekről vagy nyaralásról. És mint ahogy minden ilyen esetben felhívom a figyelmet: a szívbetegek különösen veszélyeztetettek!

A vérnyomásproblémák mellett tehát a leggyakrabban fejfájásos tünetek miatt keresnek fel minket a hőhullámok idején. Számtalan esetben említik a páciensek, hogy már nagyon régóta megkeseríti az életüket ez a visszatérő tünet, és számukra mindig van egy jó hír, miszerint ezek a panaszok egy kivizsgálást követően ma már eredményesen kezelhetők – magyarázza a meteogyógyász.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.