Így hangzik a mese, valószínűleg már többen találkoztatok vele:
„Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta:
- Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz. A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego. Másikuk a Jó. Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
- És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
- Az, amelyiket eteted.”
Hajlamosak vagyunk mi, emberek arra, hogy megpróbáljuk eldönteni magunkról, hogy jó vagy rossz emberek vagyunk. És ez sok belső konfliktus forrása lehet. Ugyanis, ahogy a tanmese is bemutatja, mindkettő megvan bennünk. És amint el akarjuk nyomni az egyik oldalunkat, az visszatámad. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor a sok elfojtott feszültség a felszínre tör kontrollálhatatlan formában. Vagy elködösíti az agyunkat, és úgy veszi át a kontrollt az életünk felett, hogy észre sem vesszük.
Bármi tehát, amit nem akarunk elfogadni részünkként, valamilyen formában visszajön. Amennyiben az elnyomása vagy elfojtása mellett döntünk. A tanmese azt mutatja be, hogy lehet olyan életet is élni, ahol erre nincs szükség. Mindezt úgy teszi lehetségessé, hogy természetes állapotként tekint mind a rossz, mind a jó oldalunkra. Elfogadóan áll mindkettőhöz - magyarázza Polla Adrienn tanácsadó szakpszichológus a pszichologuskereso.hu oldalon megjelent cikkében.
Ha pedig elfogadjuk ezt is, azt is, nincs mit elnyomni, elfojtani. (Ami nagy illúzió szokott lenni a fejünkben, hogy azt hisszük, nem lehet egyszerre ellentétes érzelmeket érezni egy dologgal vagy személlyel kapcsolatban. Dehogynem. Azt, hogy mindez lehetetlen, a logikus gondolkodásra teremtett agyunk próbálja megmagyarázni. Az érzelmeinknek, amelyeknek köze nincs a logikához.
Például, egy vitás eset kapcsán, a hozzánk közel álló személyhez könnyen viszonyulhatunk egyszerre dühösen és megértően is. Az ellentétes érzelmek nem zárják ki egymást.)
Na de mégis, most akkor jó vagy rossz emberek vagyunk?
Amint elfogadtuk mindkét oldalunkat – és gondolok itt főleg a problémásabb felünkre –, nincs többé szükségünk arra, hogy harcoljunk belül bármivel is. Nincs több belső konfliktus. És itt, ebben a pillanatban már eldönthetjük, hogy melyik oldalunkra akarunk koncentrálni. Hogy melyik szerint akarunk élni. Hogy melyik farkast etetjük.
Ez nem azt jelenti, hogy innentől jó emberek vagyunk, ha a jó oldalunknak adunk energiát, és annak szellemében hozunk döntéseket. Csupán azt jelenti, hogy a jobbik énünk szerint élünk. Ettől még van rossz oldalunk is. De ekkor már nincs rá igényünk, hogy letagadjuk azt, ami szerint nem élünk.
Hiszen a fekete és a fehér farkas közösen teremt bennünk egyensúlyt. Mint nő és férfi, fiatal és idős, hosszú és rövid, és így tovább. A fekete farkasra szükségünk van ahhoz, hogy a fehér farkast tudjuk választani. Épp úgy, ahogy a világosságnak is szüksége van a sötétségre ahhoz, hogy meg tudjon születni belőle. Minden nap.
