Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Te milyen állatot szeretsz?

Gyakran az állatoknak is meg kell küzdeniük az előítéletekkel. Sokan azért nem akarnak macskát, mert öntörvényű. Mások azért nem vennének magukhoz soha kutyát, mert szétrágja a kanapét. Különben is, a róka ravasz, a nyúl pedig fél.

Az évezredes megfigyelésnek, együttélésnek köszönhetően az emberek bizonyos jelzőket aggattak egy-egy állatra. Már egy kisgyerek is tudja, melyik jószágtól milyen tulajdonságot várhat, ami nem is baj, egész addig, amíg azért kezdi el utálni a macskákat, mert nem hűségesek, a pit bullokat pedig azért, mert támadnak.

Köztudott, hogy a denevér vérszomjas, a polip gonosz, és biztosan az összes hajót a tenger fenekére rántja. A szamár buta, az öszvér pedig csökönyös. A tyúknak nincs esze, a templom egere pedig szegény. A macska lusta, meg még szemtelen is, az oroszlán viszont bátor, a kutya pedig lojális. És még folytathatnánk az emberi tulajdonságokkal felruházott állatok sorát.

A lényeg az, hogy amikor állatot választunk otthonra, ne annak alapján ítéljünk, amit a mesékből megtanultunk, és ne is abból, amit az újságban olvasunk. Mivel általában csak a szenzációs esetek jelennek meg, kutyáról csak akkor hallunk, ha nekitámad egy embernek. Persze arról általában nincs szó, milyen volt az eb élete, hogy nem azért harap, mert a génjei ezt diktálják, hanem talán azért, mert védekezik.

A legjobb, amit tehetünk, hogy barátaink segítségével belekóstolunk kicsit az állattartásba. Menjünk vendégségbe macskás házhoz: ha az agyunkra megy, hogy a kandúr felugrik a pultra, vagy az ágyon alszik, talán nem ő a megfelelő állat a számunkra. Menjünk el kutyát sétáltatni ismerősünkkel, és ha úgy érünk haza, hogy de jó, hogy soha többet nem kell kimenni a parkba, akkor ne ebet válasszunk. Mielőtt azonban egy másik élőlény sorsáról döntünk, jól gondoljuk meg: akkor is kell-e, ha más az illata, mint a miénk, és ő úgy szeret, hogy képen nyal.

Vagy épp bebújik a gatyánk szárába. Mert amint megteszi, már nem lehet ellenállni neki.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.