Saját tapasztalatom is, ismerősöktől is hallom, igényes, komoly, bejelentett, tehát törvényes munkára is nehéz igényes, komoly, megbízható munkaerőt találni.

Komolyan nem értem őket! Hónapok óta munka nélkül vannak, végre, sokadik próbálkozás után, ő a kiválasztott a tucatnyi pályázó közül - majd 2-3 hónap után továbbáll. S néhány év múlva csodálkozik, ha rásütik - vándormadár, s már hiába szeretne, nem talál rendes munkahelyet.

A jelenség oly annyira általános, hogy nem csupán elgondolkodtam rajta, hanem beszéltem is néhány emberrel: "vándormadárnak" tűnő munkavállalókkal, pszichológussal, szociológussal.

A jelenség egyik fő megalapozója éppen az, hogy rengeteg a munkanélküli, ugyanakkor rengeteg az álláshirdetés. Tehát, nagy általánosságban mondhatjuk, aki dolgozni akar valóban, az munkát is találhatna.

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a társadalmi-gazdasági problémákat. Ezek közül tán az egyik legfontosabb, hogy nagyon drága a vállalkozásoknak a munkaerő, s minden törvényi szabályozás ellenére még mindig sokan próbálkoznak a fekete, vagy szürke munkaerő foglalkoztatással, amit, a munkát keresők egy része eleve elutasít, a másik része félve, de kényszerből felvállalja. Igen ám, de mi van akkor, amikor végre rendes (legalább részben) bejelentett munkahelyet talál, s mégis továbbáll néhány hónap múlva? Az ok tehát - legalábbis szerintem és a szakemberek véleménye alapján is - legfőképpen a személyiségben, annak életszemléletében és munkához való hozzáállásában keresendő.

A személyiségben rejlő torzulások korosztálytól függően eltérőek.

A pályakezdő vagy már néhány éves gyakorlattal rendelkező korosztály számára a munkavállalás elsősorban anyagi, egzisztenciális kérdés. Ami bizonyos fokig érthető is, hiszen szeretnének önálló életet kezdeni, vagy éppen a körülmények kényszerítik őket erre.  De sokaknak nincs sem közép-, sem hosszú távú elképzelésük, tervük, arra vonatkozóan, mit is szeretnének elérni majd az életben. Ha van is szakmai végzettségük, csak keveseknek van szakmai elhivatottságuk. Nem gondolnak bele, hogy hiába van bizonyítványuk, diplomájuk a szakmát a gyakorlatban kell megtanulni.  És sokáig kell tanulni, "alulról" kezdve, fokozatosan, örökké tanulva felépíteni a tudást.  Bármilyen szakma is legyen az: bolti eladói, vagy mérnöki. Az még nem baj, hogy ambiciózusak, de az egészséges alázat hiánya, már igen.

A ma középkorúnak tekintett 30-asok azt hiszik, ők már mindent tudnak. Van végzettségűk, van gyakorlatuk, ők a nyerők. Csak azt felejtik el, manapság nincs két tökéletesen egyforma cég - még az azonos szakmán belül sincs.  Magabiztosan bevállalják, s aztán, mikor megbuknak, vagy rájönnek, még sem "ilyen lovat akartak", másokat, és a körülményeket hibáztatják.

A 40-es, 50-es korosztály azon kesereg, hogy őket már mindenütt túlkorosnak tekintik. S nem gondol arra, hogy esetleg benne van a hiba: hogy túl válogatós - "nem adja alább", hogy kissé öntelt - "tudásom, tapasztalatom van", s persze fizetési igényei is távol állnak a realitásoktól. S ha végre munkát talál, megalkuvásnak tekinti, hamar konfliktusba keveredik, s hiúságból, vagy kényszerből továbbáll.

Mindez megy egy ideig - korosztálytól függően akár évekig. Vándormadárként egyre frusztráltabbak lesznek, egyre keserűbbek, vagy céltalanok. S mire ráébrednek, hogy bennük (is) van a hiba, már azért lesz nehéz komoly munkát találniuk, mert önéletrajzukban bizony rosszul mutat a sok, néhány hónapos munkahely.