Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tenki Rékának szerencsét hozott az ezüst

A Nemzeti Színház fiatal tehetségének kitűnő kabalája volt az 5. Glamour Women of the Year Gálán, ugyanis az év színésznője kategóriájának győztese olyan nagy neveket utasított ezzel maga mögé, mint Tompos Kátya, Osvárt Andrea, Kerekes Vica vagy Kiss Ramóna.

Tenki Rékát az esemény egyik támogatója, a Moni’s különdíjjal jutalmazta pár héttel ezelőtt, számukra ugyanis nem volt kétség, ki Magyarország legkiválóbb színésznője. Annak ellenére, hogy Réka ritkán hord kiegészítőket, most mégis szerencsét hoztak neki az egyedi ezüst ékszerek.

„A Moni’s immáron második alkalommal támogatta a látványos eseményt, ez egyfajta hagyomány már a cégünk életében. Idén is egy csodálatos ékszerbemutatóval szórakoztattuk a közönséget, emellett a nagyérdemű közelről is megcsodálhatta a kollekciónk darabjait a helyszíni standunkon.” – mesélte Suta Mónika, a márka designere.

A díjakat hat kategóriában osztották ki a jelöltek között, a nagyszabású pink szőnyeges esemény természetesen több meglepetéssel is szolgált.  Tenki Réka győzelme mellett Muri Enikő sikerét sem lehetett előre megjósolni, aki könnyekig hatódva vette át a legjobb énekesnőnek járó díjat.

Takács Nóra egyszerű, de szexi ruhakölteményével megmutatta, hogy hogyan legyen jó nő, sőt műsorával kivívta magának a legjobb műsorvezető megtisztelő címét is. A modellek táborából ismételten Palvin Barbara került ki győztesen, aki cigánykerékkel ünnepelte sikerét, míg a legsármosabb férfi kategória nyertese, Fehér Balázs kevésbé elegáns öltözékével vonta magára a női tekinteteteket. Az év hősnőjének járó díjat a Figurka Design vezetőjének, Csernus Ágnesnek ítélte oda a Glamour szerkesztősége.

A díjazottak a szakmai elismerésen, és a szavazók bizalmán túl, a Moni’s lenyűgöző ajándékcsomagját is megkapták.

 

Forrás: Just Creative


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.