Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tények és tévhitek az emlővizsgálatról

Az úgynevezett háttérsugárzás mindennapjaink része, elkerülhetetlen, és nem is foglalkozunk vele. Miközben sok nő azért nem megy mammográfia-vizsgálatra, mert attól fél, hogy fáj, és a szervezetet ért sugárterhelés daganatot okoz. Ez nem más, mint nagyfokú tájékozatlanság. Az természetes, hogy valaki repülőre ül, és távoli helyekre utazik. Ezalatt is éri kozmikus sugárzás minket. A hosszan tartó utazáskor ez nem is kevés. Mégsem aggódik senki!

Szakemberek évtizedek óta vizsgálják a mammográfiás szűrés okozta sugárterhelést, a mammográfiás gépek üzembe helyezését. Működését sugárfizikusok rendszeresen ellenőrzik, engedélyük nélkül nem lehet használni egyetlen gépet sem – reagál Dr. Náhm Krisztina radiológus főorvos. A fájdalom pedig szubjektív, és az életben számos olyan vizsgálaton esünk át, amelyik fáj, kellemetlen, de valamilyen okból szükséges.

Dr. Náhm Krisztina - több mint 30 év emlődiagnosztikai gyakorlattal a háta mögött -, évente kb. 100–150 megoperált és diagnosztizált beteg adatait dolgozta fel rendszeresen. A Magyar Radiológusok Társasága Emlődiagnosztikai Szekciójának vezetőségi tagja elmondta, hogy az emlődiagnosztika, az emlőrák szűrése a radiológus orvos szakmai feladata, közülük is a jártassági vizsgát tett orvos kompetenciája, mert a legtöbb ismeret és tapasztalat is az övé.

A főorvosnő szerint az évek óta, a témáról megjelent cikkek, laikusok által közölt vélemények szakmai hibákat, ferdítéseket, nem pedig a valóságnak megfelelő adatokat tartalmaznak. Olyan diagnosztikai módszereket javasolnak ezek a riogatások, amelyeket a szakmai kollégiumuk alkalmatlannak tart, a tudomány mai állásának megfelelően nem validált, és a módszerek diagnosztikai értéke nem éri el a hagyományos módszerekét – mondja a főorvosnő. S mindezt kontroll nélkül tehetik. Ha egy megvásárolt termék összetétele vagy ismertetője nem a valóságnak megfelelő adatokat tartalmaz, a fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indít a gyártó ellen, és az elkövető komoly büntetésre számíthat. Ezzel szemben a nők életével, egészségével bárki játszhat - folytatja.

A radiológusok azért ragaszkodnak a mammográfiához, mert objektív, az emlő összes részét ábrázolja, standardizálható, és ez az egyetlen módszer, amely a mikro-meszesedéseket ki tudja mutatni, az elrendeződésük-jellegzetességük alapján a jó vagy rosszindulatúságukat is láttatja. Az emlőrák egyik nagyon korai formájában, a DCIS-ben nincs tumortest, csak speciális mikro-meszesedés jelzi, hogy ott „in situ” daganat van, amelyben a daganatsejtek még nem lépték át a határokat. A mammográfia kb. 2 évvel korábban mutathatja ki a rosszindulatú daganatot, még mielőtt az tapintható lenne. Ez a mammográfiás szűrés alaptétele.

Az emlő ultrahangvizsgálata csak a nagyon fiatal (30 év alatti) hölgyek esetében „elég” a véleményadáshoz, de nem ritka, hogy kérdéses esetben még a fiataloknál is elvégezzék a mammográfiát. Később, 40 éves kor felett az ultrahangvizsgálat nem alkalmas önállóan a mellrák szűrésére, ám hasznos kiegészítő eljárás a mammográfiát követően.

Mi lesz most velünk?
Magyarországon évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez ugyanannyi családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint. Az összefogás, a testi-lelki támogatás nemcsak életet, de kapcsolatokat és családokat is menthet. Itt olvasd a részleteket!

A CT lézer mammográfia, az akusztikus impedancia vizsgálat, a transzillumináció, a hőtérkép és egyéb módszerek diagnosztikus értéke a tudomány mai állása szerint messze alatta marad az előzőekben említetteknek. Nincs tudományosan elfogadott mérési adat ezeknek a módszereknek a fajlagosságáról és az érzékenységéről. A CT lézer mammográfia olyan sok nőnek vezette félre az ellátását, hogy a Magyar Radiológusok Társasága szakmai állásfoglalásban írta le, hogy ez a módszer nem alkalmas emlődiagnosztikára.

A világ fejlett országaihoz hasonlóan, kiemelt programként Magyarországon is bevezették mammográfiás emlőrákszűrést a 45–65 év közötti női lakosság körében. A szűrés ingyenes, a megjelenési arány mégis csak 40% körüli. Pedig a betegség ebben a korcsoportban a leggyakoribb, az összes emlőrákok negyede a fiatalabb, másik negyede pedig az idősebb korosztályt érinti. Sajnos a szűréssel a mellrákoknak csak kb. 90%-át tudják időben felismerni, 5–10% körüli a nagyon agresszív, gyorsan növekedő daganatok aránya, ezért nem hagyható el az otthoni önvizsgálat sem – hangsúlyozza a főorvosnő. Ha a csomót érzékeli a beteg és azonnal orvoshoz fordul, akkor is jó a gyógyulás esélye a megfelelő vizsgálattal és a személyre szabott kezeléssel.

Szigethy Emma

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.