Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Természetes füstölőszerek a testi és lelki egészségért

Az őszi napok beköszöntével az élet visszakerül a régi kerékvágásba, ami általában együtt jár a hétköznapi rohanással, a folyamatos sietséggel, stresszeléssel. Papp Csilla szakértő elárulja, miben nyújtanak segítséget a természetes növényi füstölők.

A természetes füstölőszerek segíthetnek ősszel a stressz legyőzésében és abban is, hogy kipihentebbek és feszültségmentesebbek legyünk. Magát a stresszt igazából nem a sok feladat okozza, hanem az azon való folyamatos agyalás, az ebből fakadó félelmek, a rendszeres újratervezés. Ez utóbbiból az elmúlt másfél évben bőven kijutott mindenkinek. Ha azonban képesek vagyunk egy ellazultabb állapotból működni, akkor képesek vagyunk a feladatok között priorizálni.

Nyugodtabb nappalok és éjszakák

A természetes növényi füstölők abban tudnak segíteni, hogy akár már reggel is nyugodtabb, mégis koncentrált állapotba tudjunk kerülni, este pedig az összes napi stressztől teljesen megszabadulva tudjunk lepihenni, aludni. Ez utóbbi különösen fontos - hiszen kutatások igazolják, de egy okosóra is megmutatja a tulajdonosának - hogy a stresszt nem lehet kialudni. A stresszt csak elengedni lehet, s lehetőleg még lefekvés előtt, hogy valóban pihentető alvásban legyen részünk. Sporttal, meditációval, zenével, kreatív tevékenységekkel és természetesen jól megválasztott füstölőkkel segíthetjük a folyamatot.

A füstölőszerek segítenek a stresszt elűzni (Foto: FloraSense)

A természetes füstölők egyik előnye, hogy igen gyorsan „hatnak” - percek alatt képesek bennünket lenyugtatni, áthangolni - míg a fentebb említett más tevékenységeknél ehhez jóval több időre van szükségünk - még meditációnál is.

Ami pedig szintén a füstölők malmára hajtja a vizet az illóolajokkal szemben, az az a tapasztalat, hogy erőteljesebben működnek mentális szinteken, és így jobban és könnyebben segítenek az „agyalós” embereknek

- mondta Papp Csilla, a FloraSense, a természetes füstölőszerek szakboltjának tulajdonosa.

Természetes füstölőszerek a lelki egészségért

Reggeli napindító füstöléshez kiváló lehet a citrusos omani tömjén, vagy a kámforos illatú mexikói copal blanco gyantája, és elég csak benyúlni az otthoni fűszerek közé, és némi rozmaringot, kakukkfüvet, mentát adni hozzá. A gyakrabban füstölők bővíthetik ezt a „Jó reggelt” keveréket a fényhozó angelikagyökérrel vagy a jókedvre hangoló örvénygyökérrel. A nagyon elszántak pedig némi valódi kámforral. Ez utóbbi garantáltan elűzi a hosszú éjszaka fáradtságát. Ezt a keveréket könnyedén füstölhetjük rácsos edényen a konyhában, míg elkortyoljuk a reggeli kávénkat / teánkat, vagy elkészítjük a reggelit.

Hazaérkezés után a bátrabb, bevállalósabb és eltökéltebb füstölő használóknak érdemes magukat körbefüstölniük. Erre jó választás a közismert kaliforniai fehér zsálya. Ez segít letenni a napi terheket, és jól érezhető azonnali megkönnyebbülést hoz.

Esti füstölésnél pedig használhatjuk az ősi Egyiptomból ránk maradt KYPHI keveréket. Az elbeszélések szerint minden este ezt az édes-balzsamos illatú keveréket füstölték az otthonaikban az emberek. 16 különleges összetevőből - pl. méz, mazsola, vörösbor, aloéfa - álló receptúráját az Ebers papiruszok őrizték meg az utókornak.

Ezt is olvasd el:

Őszi bekuckózás és a füstölők – hogyan tehetjük otthonossá életterünket az illatok segítségével?


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.