Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Természetes szülés –hosszabb vajúdás

Hosszabb ideig tart a természetes szülés: az 1960-as évekhez viszonyítva az elmúlt néhány évben két-három órával több ideig tart az amerikai nők vajúdása - írták az American Journal of Obstretics and Gynecology című szakfolyóiratban megjelent kutatás szerzői. Ez persze összefügg azzal, hogy az „átlagos" szülő nő is változott: idősebb lett és nagyobb a testsúlya, igaz, a világra hozott babák születési súlya is nagyobb. 

Katherine Laughon kutatásvezető, a Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársa elmondta, hogy a háttérben lévő okokat nem tárták fel teljesen, de részleges magyarázattal szolgál az epidurális érzéstelenítésben zajló szülések számának emelkedése. Ez a fájdalomcsillapító módszer 40–90 perccel hosszabbítja meg a vajúdás időtartamát.
Az elemzéshez két nagy felmérés adatait használták fel. Az egyiket 1959 és 1966 között végezték közel 40 ezer amerikai nő bevonásával, míg a másikba 98 ezer nőt vontak be, akik 2002 és 2008 között teljes időre szültek. Valamennyi elemzett szülés spontán volt, azaz nem alkalmaztak szülésindítást.
Mint kiderült, az először szülő nők átlagosan 2,6 órával hosszabb időn át vajúdtak, mint ötven évvel korábban szülő nőtársaik, a már szült nők körében pedig két órával nyúlt meg a vajúdási idő. Epidurális érzéstelenítést alkalmaztak a 2000-es években szülő nők 55 százalékánál, míg az 1960-as években csupán négy százalék volt ennek gyakorisága. A császármetszések aránya a korábbi három százalékról tizenkét százalékra nőtt, az összehúzódások erősítésére a szülő nők 31 százaléka kapott oxitocint, miközben fél évszázada ez az arány csak 12 százalék volt.

A kutatók szerint az új megállapítások alapján újra kellene gondolniuk a szakembereknek, hogy mi számít ma „normális” szülésnek.

Dr. Kósa Zsolt, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szülész-nőgyógyásza és meddőségi specialistája 1985 óta kísér szüléseket, és tapasztalatai alapján a nők általánosságban valóban nehezebben szülnek napjainkban. A szakember szerint ennek egyik oka, hogy mindössze néhány évtizeddel ezelőtt 3000-3300 gramm volt az újszülöttek átlagos születési súlya, napjainkban azonban ez a súly megközelíti a 4000 grammot. A nagyobb születési súly nagyobb koponyamérettel járhat együtt, így a születendő gyermeknek hosszabb ideig tart áthaladni a szülőcsatornán.

A hosszabb szülések másik oka, hogy hazánkban is igaz az a tendencia, hogy a nők egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást. Az életkor előrehaladtával azonban a szövetek veszíthetnek rugalmasságukból, ami megnyújthatja mint a méhszáj, mint a hüvelytágulás időtartamát is.

Dr. Kósa Zsolt szerint a harmadik ok, hogy valóban egyre többen használják az epidurális érzéstelenítést, amely rontja a hüvelyi szülés esélyeit, így gyakoribbá váltak a szülésbefejező műtétek, például a vákuum extrakció (vagyis a vákummal segített kitolási szak), vagy a császármetszés. Ennek hátterében az áll, hogy az epidurális érzéstelenítés a szakember tapasztalatai szerint megrövidíti ugyan a tágulási szakaszt, azonban a kitolás lényegesen megnyúlhat. Ezért az epidurális érzéstelenítés mellett szinte mindig szükségessé válik az oxitocinos fájásasszisztálás is, melyre azért van szükség, mert az epidurális érzéstelenítés során alkalmazott gyógyszer gyakran visszavesz a fájások addigi intenzitásából, az oxitocin viszont javítja az összehúzódások hatékonyságát.


A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?