Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Természetes úton szülte meg a 7 kilós óriásbabát

A 21 éves kismama, Jade Packer két héttel hordta túl a kisfiát, amikor február 11-én megindult nála a szülés. A fiatal nő 16 órán át vajúdott, és epidurális érzéstelenítést kapott. „Húsz orvos volt a szülőszobában, ekkor ijedtem meg igazán" – idézte fel Jade a nehéz órákat egy brit lap riportjában.

Az orvosok nagyszámú jelenléte azonban igencsak indokolt volt, hiszen Jade kisfia elakadt a szülőcsatornában, és mintegy tíz percig nem jutott oxigénhez, ami miatt az élete is veszélyben volt. Császármetszésre végül mégsem volt szükség: a nő természetes úton hozta világra babáját. Ám még csak ekkor jött az igazi sokk: a kisfiú ugyanis közel 7 kilót nyomott, vagyis nagyjából a dupláját egy átlagos újszülött súlyának. „Mindenki megdöbbent, hogy mekkora. Ő egy igazi kis csoda... vagyis inkább nagy csoda. Azok után, amin keresztül mentem, még különlegesebb érzés, hogy itt van velünk” – mondta az anyuka.

Azt a szakemberek sem értik, hogy miért nőtt ekkorára a kisbaba, ugyanis sem Jade, sem pedig a gyerek apja, Ryan nem volt annak idején óriáscsecsemő, és a magasságuk, illetve súlyuk is a mai napig átlagos.

A baba szerencsére semmilyen károsodást nem szenvedett nehéz születése miatt, és az orvosok szerint normál tempóban növekszik. A héten pedig a szülei végre haza is vihették a kórházból.

„A modern terhesgondozás elengedhetetlen részét képezi a magzat fejlődésének, és az édesanya egészségének nyomon követése is. A mai fejlett ultrahang-technológia mellett egyértelműen meg tudjuk állapítani, ha egy kismama túlhordja a gyermeket, vagy egy gyermek túlfejlődik, ezért esetenként – amennyiben eléri az egészségügyi kockázatot – szóba jöhet a terhesség befejezése szülésindítás, vagy császármetszés útján.

Nagyon fontos, hogy a szülész-nőgyógyász szakma kezdi újra felismerni a természetes szülés előnyeit, véleményem szerint ez alapvetően a legkedvezőbb megoldás az édesanya és a magzat számára is. Ugyanakkor bizonyos esetekben semmiképpen sem szabad kockáztatni, hiszen a császármetszés egyes komplikációk esetében akár életet is menthet. Ha az ultrahangfelvételek alapján a magzat ilyen mértékben gyarapodott, annak számos oka lehet, többek között endokrinológiai zavar – például terhességi cukorbetegség – is állhat a háttérben, ezért ilyen esetekben mindenképpen javasolni szoktuk a részletes kivizsgálást, és ennek alapján esetenként akár a terhesség befejezését is.

Hétkilós magzat esetében mindenképpen a császármetszést javasolnám, hiszen a szülőcsatorna és a gát anatómiai viszonyai nem teszik lehetővé egy ilyen nagyméretű magzat biztonságos születését. Véleményem szerint semmiképpen sem szabad sem az édesanyát, sem születendő gyermekét felesleges kockázatnak kitenni, hiszen egy nehéz szülés nemcsak egészségügyi kockázatot jelent, hanem traumatikus élmény is a kismamának, aki emiatt nehezen szánja rá magát a későbbi gyermekvállalásra.” – kommentálta az esetet dr. Kósa Zsolt, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szülész-nőgyógyásza és meddőségi specialistája.

Forrás: www.versysclinics.com


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.