A testápolók viszonylag nagy bőrfelületen és gyakran (akár napjában többször) is használatosak, ráadásul felvitelük után közvetlenül nem mossuk őket le őket. Ezért érdemes különösen körültekintően válogatnunk közülük, különben nagy mennyiségű káros anyag kerülhet be velük szervezetünkbe.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb tesztjében megvizsgálta a legismertebb testápoló készítményeket. A termékeket a csomagoláson elhelyezett összetevőlisták alapján értékelték aszerint, hogy tartalmaznak-e kritikusnak ítélt anyagokat (egyes szintetikus bőrpuhító anyagokat, emulgeálószereket, tartósítószereket, illatanyagokat), illetve természetes növényi olajokat.
A felmérésből kiderül, hogy a legtöbb kritikus összetevőt a legismertebb márkák tartalmazzák.
Eredmények
Az elérhető maximális pontot a vizsgáltak közül csak a Lavera terméke teljesítette. A vizsgált kritikus összetevők közül egyet sem találtak benne. Majdnem tökéletesnek bizonyult a Drogerie Markt saját márkás Alverde testápolója is, amelyben csak egyes illatanyagok kifogásolhatók. Mindkét krém bővelkedik a természetes, bio termesztésből származó növényi olajokban és vajakban, ezért bátran ajánlhatók. Viszonylag jó helyezést ért el a Nivea Pure & Natural, valamint a Lush és a Himalaya Herbals testápolók is.
A közismert, márkás termékek – a Dove, a Garnier, a Neutrogena és a Baba elég homogén képet mutatnak: mind kevés ponttal végeztek. Gyakorlatilag minden kifogásolt összetevő-kategóriát felleltek bennük.
A Garnier termékében még rendkívül kritikus, nehézfémekkel potenciálisan szennyezett aluminum starch octenylsuccinate is volt. Leghátul az Avon terméke kullog, amelyben minden kritikus anyag megtalálható, még az aluminium strach octenylsucciante is, pluszpontot pedig semmivel sem érdemelt ki.
A teszt eredményei és az összefoglaló elemzés elérhető a http://tudatosvasarlo.hu/cikk/termekteszt-testapolok oldalon.
ÉLET-MÓD
Testápoló teszt!
A Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb tesztjében megvizsgálta a legismertebb testápoló készítményeket. A termékeket a csomagoláson elhelyezett összetevőlisták alapján értékelték aszerint, hogy tartalmaznak-e kritikusnak ítélt anyagokat (egyes szintetikus bőrpuhító anyagokat, emulgeálószereket, tartósítószereket, illatanyagokat), illetve természetes növényi olajokat.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?
Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására
A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?
A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?
Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!
A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
A zöld szállítási megoldások reneszánsza
Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai
A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!
A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal
Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.