Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Testbeszéd: figyeld a lábakat az asztal alatt is!

Egy nő, ha udvarolnak neki, hajlamos a cipőjével játszadozni, vagy a sarkát kidugni belőle. De más furcsa dolgokat is művelünk a lábunkkal, lábfejünkkel, főleg az asztal alatt. Jó tudni, mit üzennek ezek a gesztusok...  

Ott ültek tőlünk egy asztallal arrébb, és látszott rajtuk, hogy első- vagy talán másodrandisok. Fél szemmel figyeltük őket, ahogy eleinte egymáshoz hajoltak, és közben kedélyesen beszélgettek. Majd ahogy  telt az idő, mindketten hátradőltek, és már alig szóltak egymáshoz. No, ebből se lesz szerelem, gondolkodtam hangosan, ám ismerősöm, aki remekül érti a testbeszédet, orrával a pár felé bökött: „Figyeld a lábakat, az asztal alatt!” És valóban. A lábak nagyon közel kerültek egymáshoz, időnként össze is dörzsölődtek anélkül, hogy bármelyikőjük  visszahúzta volna. Amikor végül felálltak az asztaltól, a férfi átkarolta a nő derekát, aki rámosolygott, és minden szó nélkül csendben távoztak. Szemmel láthatóan kedvelték egymást, összetartoztak.

Kép: Pixabay

Azt mondják, hogy a láb a legőszintébb testrészünk. Amíg az arcunkkal megtanultunk hazudni is, a lábak akaratlanul árulkodnak rólunk. A lábunkban rengeteg olyan szenzoros receptor van, amelynek agyi végződése majdnem ugyanoda tehető, ahová a nemi szervekből érkező ingerek befutnak. Az emberek azért „lábazzák” meg egymást az asztal alatt (vagy a vízben és a takaró alatt), mert ettől jó érzésük lesz, és szexuálisan felizgulnak.

Talán észre sem vesszük, de ha valahányszor társas kapcsolatainkban komfortérzet lesz úrrá rajtunk, lábmozdulataink szinte visszatükrözik partnerünk alsó végtagjának reakcióit. Akivel jól érezzük magunkat, azzal biztos, hogy keresztbe tett lábakkal, kényelmesen beszélgetünk. Ebben a bizalmi, ám labilis helyzetben eszünkbe sem jut, hogy mindenre felkészülve páros lábbal vagy terpeszállásban kell védekeznünk.

Udvarlás közben is magasba szökik komfortérzetünk. A gravitációnak fittyet hányva ilyenkor a föld felett járunk, valósággal repülünk.Amikor a szerelmünkre várakozunk, szinte örömtáncot lejtünk, ringatózunk a talpunkon, és szökdécselve járunk fel, s alá. Ha egy kedvelt személlyel telefonálunk, vagy éppen jó híreket hallunk, önkéntelenül elemelkedünk a földtől, és hol a lábujjainkon, hol meg a sarkunkon hintázunk. A láb, ahogyan egy kellemes dallamra, ugyanúgy a pozitív töltésű szavakra is azonnal akcióba kezd. Ahogy az asztal alatt is, amikor apró érintésekkel, simogatásokkal közeledünk partnerünk felé.

Hogyan csábítsuk el a férfit szavak nélkül?
Nem kell se szó, se beszéd. Elég egy jól irányzott kacér oldalpillantás, egy szabaddá tett csukló, egy ravaszul megválasztott ajakrúzs, és máris a lábunk előtt hever álmaink férfija. Gesztusainkkal félreérthetetlen jelzéseket közvetítünk.

Egy nő, ha udvarolnak neki, hajlamos a cipőjével játszadozni, vagy a sarkát kidugni belőle. Ez a jele annak, hogy kényelmesen, fesztelenül érzi magát a férfi jelenlétében. A cipőjáték és a szép női lábak mozgásba hozása, finom lengetése figyelemfelkeltés a hím számára .

Ha a férfi azt veszi észre, hogy közeledése és beszélgetésük közben a nő visszabújik a cipőjébe, becsatolja, lábait elfordítja, és ráadásul még a táskáját is magához öleli, akkor a dolog veszve van. Ezek már a bezárkózás, a bizalmatlanság, a kellemetlen érzések jelei.

Ilyenkor jobb, ha a partner más lábak után néz.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.