Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tiszta Amerika a Titanicon

Javában zajlik a 20. születésnapját ünneplő Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, melynek szekciói között visszatérőként üdvözölhetjük az amerikai független filmes válogatást. A Tiszta Amerika-blokkban öt játékfilm fut. A vetítések után Chioke Nassor rendezővel is találkozhat a közönség. Láthatjuk emellett egy egyedülálló anya drámáját két kamasz fiával, egy zenés vígjátékot, egy bátyjába szerelmes tinilány kétségeit és egy alkoholizmussal küzdő tanárnő történetét. Az április 13-ig tartó fesztiválon még elcsíphetjük a szekció összes filmjét!

 Egy kicsit közelebb (A Little Closer) címmel készítette el Matthew Petock első játékfilmjét, amely szülővárosában, a virginiai Richmondban játszódik. Sheryl, a gyerekeit egyedül nevelő anya új párt, két fia mellé új apát keres. Álmai hercegét ismerkedési esteken reméli megtalálni, míg nagyobbik fia, a 16 éves Marc szüzessége elvesztésén fáradozik. A kisebbik fiú, Stephen a közutálatnak örvendő tanárnőbe szeret bele, és ezzel komoly próba elé állítja osztálytársai lojalitását. Bár a családtagok hasonló problémákkal küzdenek, a film szinte tapinthatóvá teszi a köztük lévő távolságot.

 

A 20. Titanicon van a világpremierje a Hogyan kövessünk vadidegeneket? (How to Follow Strangers) című figyelemre méltó drámának, amelynek vetítéseire maga a rendező, Chioke Nassor is ellátogat. A film két egymásba kapcsolódó történetből áll, az egyiket megtörtént esemény ihlette: egy elegáns Chanel kosztümöt viselő nő holttestét csak egy évvel halála után fedezték fel. Egy Casey nevű fiúnak a filmben annyira rögeszméjévé válik ez a városi tragédia, hogy megrendezi saját eltűnését, kíváncsian várva, hogy észreveszi-e valaki. A második történet főszereplője egy fiatal nő: Ellie munkába menet mindennap látja Casey-t, és ő az, aki felfigyel a fiú eltűnésére. Az elsőfilmes rendezővel április 12-én a 18:30 órai, Örökmozgó Filmmúzeum-beli vetítés után találkozhat a közönség.

 

A szekció harmadik filmje egy zenés vígjáték Gary King rendezésében. A Hogyan írjunk Joe Schermann-dalt (How Do You Write a Joe Schermann Song) főszereplője Joe, a tehetséges dalszövegíró, aki kisebb munkákkal elevickélve várja a nagy lehetőséget. A szerencse egy kis alternatív színháznak írandó musical képében mosolyog rá. Joe lelkesedését még tovább fűti Summer, a rendkívüli hanggal megáldott kezdő színésznő. Joe rá osztja a főszerepet, döntése azonban magánéleti konfliktusokhoz vezet. Gary King író-rendező a kosztümös színpadi világ és táncjelenetek bemutatása helyett inkább a szereplők belső világát és kapcsolatait helyezi filmje középpontjába.

 

A Nem mondhatom el senkinek (The Unspeakable Act) a vérfertőzés provokatív témájával foglalkozik, egy egyszerre szorosan összefonódó, mégis furcsán széttartó család dinamikájában. Dan Sallitt rendező az üzenetét sokkal inkább a karakterfejlődésre alapozza, mintsem a témából adódó szenzációhajhászásra. Jackie egy átlagos, 17 éves tinilány, túlfűtve érzésekkel és tele kétségekkel. Van azonban egy titka, amit senkivel sem oszthat meg: bátyjába, Matthew-ba szerelmes. A fiú tudomásul veszi, de nem viszonozza húga érzéseit: éppen egyetemre tart, és végre szert tett egy barátnőre is.

 

A Szárazon (Smashed) című dramedy James Ponsoldt filmje, amely a tavalyi Sundance Filmfesztiválon különdíjat kapott. Az alkoholista Kate Hannah nagyjából elérte a mélypontot. Egy feles whiskyvel kezdi a napot, hogy felkészítse magát az elsősök tanítására. Amikor hánynia kell az iskolában, s egy diákja megkérdezi, terhes-e, hogy leplezze másnaposságát, azt hazudja, igen. Ez a karrierjébe kerülhet, de egyben az életét is megmentheti. Ponsoldt filmje hősnőjét egy lefelé tartó spirálban követi végig, éleslátással, merészséggel és mély empátiával.

 

www.titanicfilmfest.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.