Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tisztelettel meghívunk- Állj fel Te is a szegénység ellen!

Ezúton tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önöket a 2010. szeptember 17-én, 17 órakor, a budapesti Erzsébet téren megrendezésre kerülő Állj fel Te is a szegénység ellen! eseményre. 

Az Állj fel Te is a szegénység ellen! (Stand Up Against Poverty!) egy olyan világméretű megmozdulás, melynek célja, hogy több ezer ember egyszerre, szervezett formában történő felállásával hívja fel a világ vezetőinek figyelmét a szegénységre és társadalmi egyenlőtlenségekre, melyek megszüntetésére a 2015-ös évet jelölték meg határidőnek 2000-ben a Millenniumi Fejlesztési Célok megfogalmazásával. 2008 óta 85 országban, mintegy 173 millió ember állt már fel a szegénység ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozik most Magyarország!

Az első magyar Stand Up! rendezvény 2010. szeptember 17-én, 17 órakor kerül megrendezésre a budapesti Erzsébet téren. Az eseményen felszólalnak releváns hazai szervezetek képviselői (jószolgálati nagykövetek (UNICEF), a Szegénység Elleni Év nagykövetei, civil szervezetek), az ügy mellé álló magyar hírességek. Koncertet ad az Irie Maffia. A program a résztvevők közös felállásával zárul.
A magyar eseménynek másodlagos célja, hogy felhívja a magyar közvélemény figyelmét a Millenniumi Fejlesztési Célok magyar megvalósítására.

Mi ARC-osok is támogatjuk az Állj fel Te is a szegénység ellen! program céljait! És Ön? Az ARC már csatlakozott az Állj fel Te is a szegénység ellen kezdeményezéshez, amelynek hivatalos hazai szervezője, az Eötvös József Gimnázium!

Csatlakozz Te is 2010. szeptember 17-én, 17 órakor a Stand Up Against Poverty nevű nemzetközi kezdeményezéshez, amely a Szegénység Elleni Év keretein belül kerül megrendezésre. A budapesti Erzsébet téren egyszerre állunk fel azzal a céllal, hogy felhívjuk a a világ vezetőinek figyelmét azon ígéretükre, mely szerint 2015-ig megszüntetik a szegénységet a Földön, illetve más, 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Céljaira.
Te is tehetsz a szegénység ellen!

Az eseményen felszólal: Bódis Kriszta dokumentumfilm rendező és Elek Dóra, a Szegénység Elleni Év arca,  a Magyar ENSZ Társaság egy tagja, az Amnesty International kampánykoordinátora, a Magyar Vöröskereszt képviselője, ARC Plakátkiállítás „Te is tehetsz a szegénység ellen" vendégpályázatának nyertese, a Plakátkiállítás képviselője, és koncertet ad az Irie Maffia együttes! A program a résztvevők közös felállásával, léggömbök feleresztésével és a hivatalos résztvevők számának kihirdetésével ér véget.

Mozdulj ki és állj fel!
ARC


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.