Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Titkok, hazugságok a házasságban

Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak? - Igen, feltétlenül, mindenképp mindent, jót és rosszat egyaránt meg kell osztani egymással - vallják a pszichológusok.

Kik a nyíltabbak?

A házasságban a nők mindig jóval beszédesebbnek bizonyulnak - ez nem újdonság. A felmérés szerint a magyar nők 53 százaléka mondja magáról, hogy többnyire ő kezdeményezi otthon a beszélgetést. Viszonylag kevesen, ha azt vesszük, hogy 83 százalék amerikai, 73 százalék cseh és 80 százalék szlovák nő nyilatkozott így. - A két nem kommunikációja között nagy a stratégiai, stílusbeli különbség - magyarázza Gecse Andrea pszichológus, párterapeuta. A nők alapvetően verbális lények, hajlamosabbak a kapcsolatteremtő, kapcsolatorientált kommunikációra, a férjek nehezebben beszélnek érzéseikről, az információközlésre helyezik a hangsúlyt.

Amiről nem beszélnek

A felmérés azt is firtatja, mit hiányolnak beszélgetéseikből a házasfelek, különösen a férjek. Miközben a nők azt panaszolják, hogy párjuk túlságosan szűkszavú, a kérdésekre adott válaszok azt mutatják, hogy a férjek szeretnének közös dolgaikról is beszélni, csak nem mindig tudják, hogyan fogjanak hozzá. Mit tegyenek például, ha a szokásosnál több gyöngédségre vágynak? - Talán sokak számára meglepő: a férfiak igenis vágynak gyöngédségre - mondja dr. Matolcsi Ágnes debreceni klinikai szakpszichológus.

A felmérés szerint a férfiak 36 százaléka szeretné, ha megkérhetné a feleségét, hogy legyen gyöngédebb. És itt nem a nemi életükről van szó. Úgy érzik, dédelgetésre, babusgatásra vágyni nőies dolog. Ez a hárítás azonban nem velük született adottság, hanem tanult viselkedés. Az ideális férfi kemény, mint az acél, és ritkán vallja be a párjának, hogy vágyik a simogatásra. Kár, mert ez segítene a lelki egészség megőrzésében és a kettejük közötti kapcsolat megszilárdításában egyaránt.

Lászlóné Szabó Hajnalka pszichológus, a tatabányai Pedagógiai Szakszolgálati Intézmények igazgatója úgy véli, a férfiak gyakran maguk sem akarják tudomásul venni a gyengédség iránt való sóvárgásuk tényét.

A magyar házastársak 17 százaléka szeretné, ha partnere "velem kapcsolatos kérdéseket tenne fel nekem". Ebben a magyar házaspárok a környező országokbeli társaikhoz képest hátul kullognak: a csehek 31, a szlovákok 37 és a lengyelek 42,5 százaléka mondott igent erre a kérdésre. Említésre méltó érdekes tény, hogy a legtöbb német férfi a közös szexről beszélne leginkább partnerével, második helyen pedig a vallásos kérdések megvitatásának hiánya áll. Egyszerűen félnek attól, hogy a nők kinevetik őket.

 

A legféltettebb titkok

A felmérésben azt is kérdezték a válaszadóktól, eltitkoltak-e valaha valamit a házastársuk elől. Igen, mondja a férfiak 42 és a nők 31 százaléka. A férfiak (50,6%) és a nők (47,5%) is Lengyelországban a legtitkolózóbbak. - A párkapcsolatban élők egymás közötti kommunikációja az évek során változik - hívja fel a figyelmet Gecse Andrea. Hogy miért? Például mert tartanak attól, hogy nem tudnak megfelelni a másik elvárásainak. Igyekeznek elkerülni az esetleges konfliktusokat.

Hogy melyik a leggyakrabban leplezett kérdés? A következő: Mennyit fizettünk azért, amit vettünk? A számlán szereplő összeg elhallgatásának vagy meghamisításának bűnét azon férjek és feleségek közel fele (43 százaléka) elkövette, akik valaha is eltitkoltak valamit. Gecse Andrea szerint ez a tény egyebek között arra utal, hogy a pénz birtoklása szimbolikus: aki rendelkezik fölötte, azé a hatalom és a szabadság.

Régi kapcsolatok, új vágyak

Arra a kérdésre, hogy a házastársuk tud-e minden fontosat előző szerelmeikről, a magyar nők 62 százaléka (ugyanannyi, mint az Egyesült Államokban, és majd kétszer annyi, mint Lengyelországban) felelt igennel, míg a férfiaknak csak 43 százaléka bizonyult közlékenynek e tekintetben. További 48 százalék nyilatkozott úgy, hogy a felesége csak némely dologról tud, vagy azért, mert nem faggatózott eléggé (14 százalék), vagy azért, mert ő nem óhajt többet elmondani (34 százalék). Számít ez? - Ha érdekelnek bennünket a társunk korábbi kapcsolatai, jó, ha tudunk róluk - mondja Szilágyi Vilmos pszichológus. A múlt ismerete segítség lehet abban, hogy megértsük partnerünk mostani érzéseit, reakcióit. Németországban háromszor annyi férfi csalta meg feleségét - illetve volt kalandja -, mint nő a férjét. Pszichológusok és pszichiáterek szerint ezek a férfiak azonban nem szeretnék kockáztatni házastársi kapcsolatukat, félrelépésük csupán segítségként használják arra, hogy egyenesbe jöjjenek önmagukkal.

Új életet kezdene?

A felmérésben azt is megkérdezték a férjektől és feleségektől, kívánták-e valaha, hogy egy szép napon arra ébredjenek, már nem házasok többé. A magyar válaszadók 11, minden környező országénál alacsonyabb százaléka ismerte el, hogy igen (Csehországban 19%, Lengyelországban 21% és Szlovákiában 27% volt az igenlő válasz). Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak? - Igen, feltétlenül, mindenképp mindent, jót és rosszat egyaránt meg kell osztani egymással - vallják a pszichológusok. (R. D.)

forrás: www.ujszo.com


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.