Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Titokzatos jótevők hálája

A Covid-19 már több, mint egy éve életünk része. Rengeteg veszteség és fájdalom jár a nyomában. Az egészségügyi dolgozókat, pedig még a folyamatos túlterheltség is sújtja. Tegnap névtelen jótevők megható módon mondtak nekik köszönetet.

A hála az egyik legmagasabb és legtisztább érzelmünk. Nem csak a keleti kultúrák biztatnak arra, hogy minél többet gyakoroljuk. Válságos időkben, pedig még inkább nagy szerepe lehet benne, hogy tápláljuk pozitív gondolatainkat, szeretetteljes érzéseinket. Így történt ez tegnap is, amikor kedves ismeretlenek szinte mesébe illő módon, Budapest több pontján is égő mécseseket rendeztek el az Országos Mentőszolgálat emblémáját megformázva.

Az Országos Mentőszolgálat egészen pontosan így számolt be az esetről Facebook bejegyzésükben:

"TITOKZATOS FIATALOK HATOTTÁK MEG HÁLÁJUKKAL A MENTŐKET (IS)

Ma este Budapest több pontján is (pl.: a Várkert Bazárnál, vagy akár a Markó utcában is) rengeteg mécsesből, precízen kirakott, mentő emblémákkal tisztelegtek bajtársaink, a Koronavírus elleni áldozatos munkája előtt ismeretlenek. A szemtanuk elmondása szerint, egy kutyával sétáló, szakállas fiatalember és barátnője készítette el és gyújtotta meg a kreatív figyelmességeket, amivel kétségtelenül nem csak az életmentőket sikerült meghatniuk, de egy pillanatra az arra sétálókat is megállásra késztette a rendkívüli látvány. Köszönjük!"

A hála mécsesei  Fotó: Országos Mentőszolgálat/ Facebook oldala

A kedves ismeretlen, kutyás párnak mi is nagy köszönettel tartozunk, zseniális az ötlet és az ahogyan mindezt kivitelezték. Reméljük még több ilyen kedves meglepetés éri majd az egészségügyben megfeszítetten dolgozó hősöket!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.