Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Többet iszunk karácsonykor

A szokásos mennyiség ötödével többet isznak a magyarok karácsonykor! Éppen ezért az ünnepek előtt fellendül a magyar bor és pezsgőpiac, ilyenkor 20 százalékkal több bort adnak el a boltok, mint egy átlagos hónapban. Ugyanakkor a pezsgő készlet több mint felét is decemberben adják el. A válság miatt inkább otthon iszunk, idén a vendéglátóegységekben 20 százalékkal kevesebb bort ittak meg a magyarok, mint tavaly ilyenkor. - nyilatkozta Varga Bálint, az évi tízmillió palack bort és pezsgőt forgalmazó Varga Pincészet  vezetője. 

Varga szerint nemcsak a magyaroknál figyelhető meg ez a tendencia, a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal adatai szerint is átrendeződni látszik a globális borpiac. A világon 71 olyan országot tartanak nyílván, amelyekben foglalkoznak bortermeléssel, ezek közül csak 26 országban folyik számottevő bortermelés.

Ezekben az országokban összesen 260-280 millió hl bort termeltek idén.  Ennek 55 százalékát Európában fogyasztjuk el. A legtöbb bort a franciák (kb. 54 liter), és az olaszok (kb. 49 liter) isszák évente.  E két ország a világ borfogyasztásának negyedét teszi ki.  A világon egy személyre eső elfogyasztott bor mennyisége 3,6-3,4 liter.  Ehhez képest a magyarok 30-35 litert isznak meg évente. Kutatások szerint: a 18 év felettiek 20 százaléka minden héten fogyaszt bort. A lakosság kb. 40 százaléka iszik vendégségben bort és pezsgőt, kb. 35 százalék az, aki otthon is fel-felbont egy-egy üveg bort, 7-8 százalék körül mozog azok, száma, akik kocsmákban és talponállókban is fogyasztanak borokat. Ugyanakkor mindössze 10 százalék körül mozog azok száma, akik éttermekben és vendéglőkben is kipróbálják azokat az italokat, amelyek szerepelnek a borlapokon.

A Varga Pincészet elemzése szerint a gazdasági válság hatására élénkült a kereslet az olcsóbb palackos borok iránt, míg a középkategóriás palackonként 400-900 forintos - borok kereslete stagnált. A prémiumkategóriás - 1000 forint feletti - italok piaca is stabil maradt.

10-15 évvel ezelőtt a palackos borfogyasztás jobban kötődött az ünnepekhez, mint napjainkban, akkoriban akár kétszeresen is meghaladta a december egy átlagos hónap forgalmát.
Mára azonban, a bor egészségvédő hatása és a kifinomultabb étkezési kultúra miatt a borfogyasztás egyre inkább a mindennapi élet részévé vált. Jelenleg körülbelül 20 százalékkal haladja meg az ünnepi időszaki értékesítés egy átlagos hónap forgalmát.

Az idei év borforgalmát is befolyásolja a gazdasági válság. 2008 ősze óta folyamatosan esik vissza a gasztronómiai értékesítés, a borok kiskereskedelmi forgalmazása pedig minimális mértékben nő. Úgy tűnik az emberek tudatosabban vásárolnak borokat és inkább otthon fogyasztják el a kiskereskedelemben megvásárolt borokat, ahelyett, hogy vendéglátóhelyekre mennének. - nyilatkozta Varga Bálint.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.