Évszázadokkal ezelőtt gyászruha ugyanúgy nem létezett, ahogy esküvői ruha sem. Míg a menyasszony a legdíszesebb ruhájában ment férjhez, addig a temetésre az egyébként is viselt öltözékben jelentek meg, írja a http://vmek.oszk.hu/. A 14. század elejétől a gyászolók csuklyát hordtak, amit 200 évvel később a mantilla, egy fátyolszerű lepel váltott fel. 

Akkoriban még a fehér volt a gyászszín, hiszen a lélek ártatlanságát jelentette. A megözvegyült francia uralkodónőket azért nevezték fehér királynénak, mert ilyen ruhában gyászoltak. A szláv népeknél sokáig tartotta magát ez a hagyomány, míg Európa egyes részein csak a fiatalokra emlékeztek így. Emellett a sáfránnyal megszínezett vászonruhákat, valamint a festetlen szürkés szövetet használták még ilyen alkalmakkor.

A fekete az 1600-as évek közepén lett divatos, az elit a temetésekre már ilyen színt vett fel. Kétszáz év alatt ez lett az elfogadott gyászszín, de nem csak temetések alkalmával, hanem más ünnepi alkalmakkor is szívesen viselték, még az esküvőkön is. Eleinte az elhunyt közeli rokona talpig fehérben volt, a távoliak pedig feketében, később a közvetlen hozzátartozó viselt csak feketét, a többiek fehér inget viseletek a fekete ruhához.

Később rendlettel szabályozták, hogy mit kell viselni, a nagy gyász alatt csak fénytelen feketét, a mély gyász alatt selymet is hordhattak, ahogy a félgyász alatt is.

A vörös Krisztus és a mártírok vérét jelképezte, először csak az uralkodók hordhatták, később a mediterrán országokban lett a gyász színe. Nálunk inkább a fiatalságot jelképezte. A kéket a közrendű férfiak hordták korábban, később a külföldről érkező szövetek miatt lett a rangosabbak viselete. Az egyházban Mária színe, a festményeken kék palásttal vörös ruhában jelenítették meg, míg Jézust vörös palásttal kék ruhában. A vörös-kék lett a férfi és női öltözet jellemzője, gyermekeknél ebből alakult ki a rózsaszín-világoskék párosítás. 

Az 1700-as években még szokás volt a fiatal leányt vagy legényt menyegzői ruhában eltemetni, ilyenkor a gyászolók is lakodalmi ruhát vettek fel. Az idősödő asszonyok megvarrták maguk és férjük halóruháját is, és megmondták a fiataloknak, ebben ravatalozzák fel őket.

A polgári viselkedésnek és szokásoknak köszönhetően egyre kevésbé éltek a hagyományok. A mély gyász ideje egyre rövidebb lett, de ezalatt továbbra is feketét hordtak. A kis gyász alatt sötétebb színeket vettek fel, például barnát, sötétkéket, zöldet, bordót.

Még tizenöt-húsz évvel ezelőtt is szokás volt az elhunytat feketében gyászolni legalább fél évig, majd a ruhatárba folyamatosan visszatértek a színek, így felvettek sötét alapú, de mintás ruhát is.

Manapság nem elvárás, hogy fekete öltözékével tisztelegjen az elhunyt emlékének a hozzátartozó, mindenki saját érzései, beállítottsága, hite alapján dönti el, mit visel, és mennyi ideig gyászol. A temetéseken férfiaknak fekete, de legalábbis sötét színű öltönyt illik viselni fekete nyakkendővel. A nőknek a fekete ruha ajánlott, de a fekete szoknya fehér blúzzal - főként a fiatalabbaknak - is illendő.