Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Top10 kreatív játék, aminek minden gyerek örül

Tízből nyolc magyar általános iskolás gyermek jár a tanórák után külön foglalkozásokra. A szülők is szeretnék, hogy a mozgás mellett a gyermekük kreativitása is fejlődjön. Utóbbiban azonban a szülő otthon is tud segíteni, például egy, a gyermek korosztályához illő játék kiválasztásával. 

Tízből nyolc általános iskolás gyermek jár külön foglalkozásra, mely jellemzően sport, szakkör vagy művészeti elfoglaltságot jelent heti több mint három órában. A szülők célja mindezzel a több mozgás, a tehetség, valamint a kreativitás kibontakoztatása. Utóbbiban ugyanúgy szerepet tulajdonítanak az iskolának, mint az okoskészülékeknek; többségük azt sem bánná, ha a pedagógus a tanórába beépítené az okostelefon-használatot. – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből.

Kép: Pixabay

Az iskola után a gyerekek leginkább sportolni (71%) vagy szakkörre (23%) járnak, de sokan választanak művészeti (21%), hangszeres vagy nyelvi (19-19%) foglalkozást is. A felmérés alapján a hagyományos értelemben vett játékra továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a szülők: a gyermekek 96 százaléka napi rendszerességgel végez kreatív tevékenységet, például színezést, barkácsolást vagy akár bűvészkedést.

A varázslat gyógyító ereje
Az illúzió és a bűvészet művészete már évezredek óta lenyűgözi az embereket. Kevesen tudják, hogy ennek a műfajnak a szórakoztatáson túl, gyógyító ereje is van. Sok helyen a bűvész trükkök gyakorlása a rehabilitációs terápia része, de a beteg gyerekeknek tartott bűvészelőadások is hozzájárulnak a kicsik gyógyulásához.

A kutatásból kiderült az is, hogy a magyar szülők az iskolai környezetben is igényt tartanának a kreativitás ösztönzésére, azonban kevés pedagógus alkalmaz erre megfelelő módszereket.

„A tanulási folyamat egyik legfontosabb eleme a kreativitás, és számtalan módszerrel lehet észrevétlenül is fejleszteni bármelyik tanórán, ha a pedagógus nyitott rá . Egy digitális eszköz például nagyszerű lehetőség a tanár számára, mert általa színesebbé válhat a tananyag és arra fogékonyabbá tehető a diák, ráadásul mindeközben digitális nevelés is folyik, mely szintén fontos feladata az iskolának.” – avatott be a részletekbe Balatoni József történelemtanár, a Felelős Szülők Iskolájának szakértője.

A megkérdezettek 70 százaléka támogatná, ha gyermekének pedagógusa beépítené a tanórába az okostelefon-használatot, mivel a többség szerint a kütyük hozzájárulhatnak a kreativitás fejlesztéséhez.

Online világ: előnyök és hátrányok
A legtöbb családban téma a biztonságos internetezés és a családok túlnyomó része szeretné, ha gyermeke internetbiztonsági oktatást is kapna. Nyolc éves korig általában a közös okostelefon, tablet és laptop használat jellemző a családokra, 11 éves kor fölött azonban 10-ből már 9 gyermek rendelkezik saját okostelefonnal. A gyermekek döntő többsége bármikor hozzáfér az otthoni WiFi-hez – állítja a Vodafone Family legutóbbi kutatása.

TOP10 kreatív játék a REGIO JÁTÉK statisztikái szerint:

  1. Putty intelligens gyurma
  2. 4M kristálynövesztő készlet
  3. Gyöngyfűző
  4. 4M gipszkiöntő
  5. SES ujjfesték és tempera
  6. Színterápia stresszoldó színező
  7. Mágneses rajztábla
  8. Színezhető táska
  9. Kötő- vagy horgoló szett, szövőkészlet
  10. Cipőkészítő szett

Az általánosiskolás-korúak – a kutatásban részt vevő szülők válaszai alapján – nagyjából egy órát töltenek okoskészülékek használatával egy nap. „Az okostelefonnal, tablettel töltött percek száma a kor előrehaladtával nő, a tevékenységek viszont nagyjából állandóak: legtöbben játszanak (63%), zenét hallgatnak (42%) és videót néznek (40%) rajta” – mondta el Gyaraki Dávid.

„A szülők legfontosabb feladata, hogy kontrollált körülmények között engedjék használni az okoskészülékeket a gyermeknek, és ne váltsák ki velük a családi programokat, együttlétet, közös játékokat” – tanácsolta Balatoni József.

 

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.