Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tóthnak Tóth - egy másik bombázó váltja Gabit

Gabit nővére, Vera váltja TV2 showműsorában. Mostantól Tóth Vera foglal majd helyet az ítészek sorában, Bereczki Zoltán, Pápai Joci és Horváth Tomi mellett. Továbbá mestereként ő segíti majd Gabi elődöntőbe jutott versenyzőjének, Katjának a felkészülését is.

− Gabi már nagyon a finisben van, bármelyik pillanatban dönthet úgy a gyermeke, hogy elindul kifelé. Ebből már olykor adódnak kényelmetlen helyzetek, egy élő műsorban, ezrek előtt pedig pláne sokszor nehéz tartani magadat. Úgy érezte, ha nem tudja száz százalékosan teljesíteni a feladatait, akkor inkább elengedi, bármennyire sajnálta, de sokat jelent neki, hogy én helyettesíthetem. Örömmel vállaltam a felkérést, már az elejétől figyelemmel követtem a műsort, az egyik legigényesebb magyar kereskedelmi televíziós műsornak tartom, ami tartalmas, és általa új tehetségeket ismerhetünk meg, mint anno a Megasztárban, amiben én is szerepeltem. Már zsűriként és versenyzőként is részt vettem a Sztárban Sztár szériákban, így azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Boldogan vágok bele a feladatba!Katja vérprofi, de személyiségében erőteljes, bízom benne, hogy sokat tudok majd neki segíteni a felkészülésben. Nehéz, de egyben hálás feladat kizárólag fiúk mellett helyet foglalni a zsűriben, de úgy gondolom, hogy ha humor van, akkor minden van. Emellett számomra a szeretet, a fegyelem és a játék az a három kulcsszó, ami mesterként és zsűriként is elengedhetetlen – mesélte Vera az első találkozót követően.

Már csak néhány nap, és kiderül, hogy ki az a négy versenyző, aki a műsor döntőjébe jut. Sebestyén Katja mellett Békefi Viktória, Misurák Tünde, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou száll harcba a győzelemért, a vasárnapi adásban pedig ezúttal két-két karaktert is színpadra visznek majd, őrületes átalakulásokkal, mindent elsöprő produkciókkal, egy igazán izgalmasnak ígérkező elődöntőben.

Kép: felejtek.hu

Már évek óta ismert tény, hogy a zene segíthet az Alzheimer-kór és a demencia tüneteinek enyhítésében. A BBC pedig most létrehozott egy olyan honlapot, ahol a demenciával élő betegek megtalálhatják az általuk szeretett dalokat. Hosszú távon a terv az, hogy egy olyan oldal jöjjön létre, ahol az emlékek előhívását segítő zenei adatbázist találhat a felhasználó.


A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.