Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tragikus a válság mérlege - több mint 10 ezer öngyilkosságot okozott

Több mint 10 ezer öngyilkosságot okozott a gazdasági válság Európában és Észak-Amerikában 2008 és 2011 között egy új, átfogó brit elemzés adatai alapján. Láthatóan több lett az öngyilkosság a British Journal of Psychiatry című szaklapban közzétett tanulmány szerint.

Az Oxfordi Egyetem és a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársai 24 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada öngyilkossági adatait elemezték.

Az állás és az otthon elvesztése mellett az eladósodás a fő kockázati tényező Kép: sxc

Megállapították, hogy Európában az öngyilkosságok aránya 2007-ig csökkent, azonban 2009-ben 6,5 százalékkal emelkedett, és ez a szint fenn is maradt 2011-ig. A kutatók szerint a halálozások egy része elkerülhető lett volna, hiszen egyes országokban nem emelkedett az öngyilkossági ráta - közölte a BBC cikke nyomán az MTI. Ez 7950-nel több öngyilkosságot jelentett Európában, mint amennyire a korábbi trend alapján számítani lehetett volna. Kanadában is mérséklődött a válság előtt azok száma, akik maguk vetettek véget az életüknek, ám 2008-ban, amikor a recesszió érezhetővé vált, 240 esettel nőtt. Az öngyilkosok száma az Egyesült Államokban már emelkedőben volt, ezt a folyamatot gyorsította fel a válság: 4750-nel több eset történt.

Te képes vagy kézben tartani a pénzügyeidet?
Szinte naponta szembesülünk olyan kérdésekkel, hogy mi a fontosabb, a család, vagy a munkahely? A saját jövőnk, vagy a családunké? Hogy mik a társadalmilag elvárt válaszok, azt tudjuk, de a valóság másképpen fest.

A fő kockázati tényezők az állás és az otthon elvesztése, valamint az eladósodás. Néhány ország - így Svédország, Finnország és Ausztria - azonban még a válság éveiben is elkerülte az öngyilkosságok számának növekedését. „A társadalompolitika és a pszichiátria nagy kérdése, hogy vajon megelőzhető-e az öngyilkosságok szaporodása. Egyes országoknak sikerült, ez pedig azt mutatja, hogy a politika képes tenni ellene. Ebben a három országban sokat fektettek például abba, hogy visszasegítsék az embereket a munkába képzésekkel, tanácsadással, pénzbeli támogatással” - magyarázta az egyik kutató, Aaron Reeves, az Oxfordi Egyetem munkatársa.

„A tanulmány azt állapította meg, amitől régóta féltünk: a munkahely bizonytalansága vagy elvesztése és a gazdasági válsággal összefüggő sok más tényező rossz lelki egészséghez és öngyilkossághoz vezethet. Ez arra figyelmeztet, mennyire fontosak a megelőző lépések, ezért az egészségügyi ellátásnak forrást kell biztosítani, hogy képes legyen felismerni a veszélyben lévőket" - mondta Andy Bell, a Mentális Egészségügyi Központ munkatársa.

Ez most depresszió, vagy valami más?
Állandóan búskomor és levert vagy? Álmatlanság gyötör, és még a tavaszi napsugarak sem hozták vissza az életkedvedet? Valószínű, hogy ugyanabban a betegségben szenvedsz, mint Churchil és Lincoln. Depressziós vagy. Persze a tünetek más betegségre is utalhatnak…


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.