Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tragikusan magas a magyarok koleszterinje

Szomorú képet mutat az új, átfogó koleszterinstatisztika: már a fiatal korcsoportot is érinti a magas koleszterinszint. Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja közel százezer kilométert tett meg az elmúlt öt évben, amely során 919 helyszínen összesen 88 999 koleszterinszint-mérést végeztek.

Kép: Pixabay

Eddig úgy tartották, hogy elsősorban a 35 évnél idősebb férfiak és 45 évnél idősebb nők esetében szükséges a koleszterinszint rendszeres mérése, azonban az új, átfogó hazai statisztika alapján ez már minden korosztályról elmondható.

2010–2014 közt már a 18–25 év közti résztvevőknél is megjelent a kritikusan magas koleszterinszint, a szűrőkamionokban vizsgált férfiak 7%-os, a nők esetében pedig 5%-os gyakorisággal. Gyakorlatilag minden második 26 év feletti férfinál magas vagy nagyon magas értéket mértek, míg a nők esetében leginkább 46 év felett tapasztalták a koleszterinszint ugrásszerű növekedését – ennek ellenére a 18–45 év közti nők esetében is minden harmadik résztvevő érintett volt. Összességében elmondható, hogy a magyar nők 39%-ának és a férfiak 47%-ának eredményei tértek el a határértéktől.

Ismert, hogy Magyarország halálozási statisztikáját már hosszabb ideje vezetik a szív- és érrendszeri betegségek, de azt kevesen tudják, hogy ezek hátterében a nem megfelelő koleszterinszint is állhat. A korai felismerés ezért is kiemelt fontosságú, hiszen a magas koleszterinszint orvosi kezelés nélkül többek közt szívinfarktus kialakulásához vezethet.

A gyors és gyakorlatilag fájdalommentes szűrést kérhetik háziorvosuktól vagy Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának állomásain, hiszen itt idén is ingyenes vizsgálatokkal, hasznos tanácsokkal várják az érdeklődőket az ország több mint kétszáz pontján.

Jó és rossz koleszterin

A koleszterin szervezetünk fontos építőeleme, mint sejtmembránalkotó minden sejtünkben jelen van. Magas koncentrációban tartalmaz koleszterint az agy, de számos létfontosságú molekula, például a szteroidhormonok vagy a D-vitamin előanyagaként is szolgál.

A rettegett koleszterin – Életmóddal, vitaminnal is javíthatunk rajta!
„Magas a koleszterinszintem” – halljuk számtalanszor. Azok az emberek, akik ilyen problémával küzdenek, általában vigyáznak az ételekkel és gyógyszert szednek. De valóban van kapcsolat az étkezéssel szervezetbe vitt koleszterin és a szívbetegségek között? A koleszterinszint csökkentése más módszerekkel is lehetséges. A kérdéskört Dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvossal beszéltük meg.

A vér magas koleszterinszintje két fő forrásból származik. Részben a táplálkozásból, elsősorban állati eredetű zsírok túlzott fogyasztásából (kb. 30%), másrészt a koleszterin belső, májban történő termelődéséből (kb. 70%), melynek fokozódása gyakran öröklötten fordul elő.

A koleszterin nem vízoldékony, a vérben fehérjéhez kötve, ún. lipoprotein formájában kering. A lipoproteinek közül a nagy sűrűségű (HDL) érvédő hatású, míg az alacsony sűrűségű (LDL) érelmeszesedésre hajlamosít. Amennyiben valamely társbetegség vagy állapot (például magas vérnyomás, cukorbetegség, dohányzás) hatására elindul az érrendszer károsodása, az LDL nagy mennyiségben jut be az érfal belsejébe és ott gyulladásos folyamatot indít el. A folyamat számos következménye közül a legismertebb az érfal meszesedése, szűkülete, mely éppúgy érinti a szív koszorúereit, mint a végtagokat vagy az agy érrendszerét.

Szövődmények megelőzése

Az enyhén emelkedett koleszterinszint kezelése életmódváltással, diétával is lehetséges, a mérsékelten vagy súlyosan emelkedett értékek azonban folyamatos kontrollt és gyógyszeres kezelést igényelnek. Az is kiemelten fontos, hogy a betegségben érintettek az orvosi előírásoknak megfelelően szedjék a koleszterinszint-csökkentő készítményeket. Sajnos gyakori probléma, hogy a betegek nem rendszeresen szedik, vagy teljesen el is hagyják a gyógyszert, ugyanis az emelkedett koleszterinszint nem jár fájdalmas tünetekkel. Azonban a terápiakövetés hiánya a már korábban említett súlyos következményekkel, akár szívinfarktus kialakulásával is járhat. A gyógyszerválasztás során ne feledkezzünk meg róla, hogy nem lipidkozmetikumra van szükségünk, hanem olyan gyógyszerre, amely LDL-csökkentő és HDL-emelő hatása mellett az érrendszeri szövődményeket is előnyösen befolyásolja. Magyarországon – orvosi rendelvényre – többféle ilyen (sztatinok csoportjába tartozó) készítmény kapható.

Bővebb információ, a szűrőkamion állomásainak listája: www.egeszsegprogram.eu


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.