Az emberi lét alapvető és egyben legfontosabb sajátossága, hogy önreflektáló tudattal rendelkezik. Ennek a tudatnak különös, kettős, megosztott szerkezete van. Az agyfunkciók szerint van bal agyféltekés, azaz analitikus tudat és jobb agyféltekés, azaz intuíciós tudat. A régiek szerint tudó és érző, yang és yin, kételkedő-, gondolkodó és hívő, önös és önzetlen, a rész és egész, a modern lélektan szerint tudat és tudatalatti. Különös ebben az, hogy bár csak a tudatos tudat részünket éljük meg tudatként, tudatunkat mégis mindkét tudatrész egysége jellemzi és határozza meg. Nem beszélve arról, hogy cselekvésünket, létünket végképp a kettő együttese mozgatja. Ki ne tapasztalta volna, hogy úgy dönt és tesz hirtelenjében, amit nem tud megindokolni, és mégis ez volt a helyes.
Tudatos tudásunk nagyságrendekkel szűkebb és kisebb, mint a tudattalan tudásunk.
Az emberi tudat számára mindig is az volt a legnagyobb kérdés: a lét e kettős arculatát elfogadhatóan magyarázni, és a cselekvés motivációját helyesen megtalálni. A nagy vallások, hitrendszerek, erkölcsi normák azt mutatják, hogy az ember mindig is "tudta", hogy a két princípium csakis együttesen érvényesül, csak a tudatosság aránya változott a fejlődés során. A régi nagy kultúrákban az intuitív, mindent átfogó, transzcendens oldalnak és tudásnak volt meghatározó szerepe. A tudás fejlődése során ez fokozatosan eltolódott, míg kb. az elmúlt 300 évben Newton felfedezései óta már a racionális, a tudományosan megismerhetőé és magyarázhatóé a vezető szerep, olyannyira, hogy bizton állíthatjuk, hogy korunkban a tudomány újfajta vallássá magasztosult. S akár akarjuk, akár nem, a nyugati világ, a tudomány határozza meg a közérdeket és a követendő magatartásmintákat a technika fejlődését, az egészség és jólét törvényeit, s ugyancsak nyomják rá bélyegüket a mikro-és makrogazdasági szerveződésekre is.
A racionális, a tudományos fejlődés mindaddig a kánaán ígéretét jelentette, ameddig nem mutatkoztak a növekedés határai, földünk lét-, egészségproblémái, az érem másik oldala. Az elmúlt két évtizedben már jeles tudósok sora dolgozik azon, hogy tudományosan is megtalálja, merre vezessen az út a racionalizmus egyeduralmából. De mit jelent ez az egyéni tudat számára?
Segítséget a ráció, a gondolkodó-kételkedő elme számára, hogy követni merje intuitív megérzéseit, hogy a béke, a normál élet mindennapjaiba is képes legyen úgy érezni, dönteni és cselekedni, mint árvíz idején, amikor mindenki szíve egyszerre dobban a probléma megoldása érdekében, amikor az Önös érdek háttérbe szorul, az egyén középpontja kikerül az ego-ból oda, ahová tartozik: valódi otthonába a Nagy Egész alkotó részeként.
A kételkedő ráció azonban folytonosan azt kérdeni: mi ebből az én hasznom? Nos, lassan a ráció is megkapja a racionális választ, a magyarázatot, mit jelent a Nagy Egész részeként tevékenykedni, vagy úgymond elkülönülve, önös érdek szerint. A tudományos világkép az elmúlt 10 évben gyökeresen megváltozott. Einstein, Bohr és Heisenberg kvantum világára építve a kutatók kezdik megérteni a kvantumvákuumnak, a téridő alatt hullámzó energiatengernek a természetét. A fizikusok úgy vélik, hogy ebből ered valamennyi ismert elektromágneses, gravitációs és atomi erő, illetve mező. Az elemi részecskéknek és megfigyelhető tulajdonságaiknak is ez az eredeti forrása.
Haisch, Rueden és Puthoff 1994-ben megjelent matematikai tanulmányából következően azt mondhatjuk, hogy az anyag valamennyi alapvető tulajdonsága a vákuum terméke: a tehetetlenség, a tömeg és a gravitáció. Az Einstein-i téridő, tehát alapvető fizikai valóság, amelynek kvarkságából formák és hullámok születhetnek. A fény és a hang ebben a folyamatos energiamezőben mozgóhullám, míg a hegyek, fák, állatok, házak és más látszólag szilárd tárgyak, állóhullámok benne. És a hullám alakú részecskék, amelyek még tovább is bontható anyagi létezők, a megfigyelő tevékenységétől függetlenül léteznek. Ez a világkép új megvilágításba helyezi az emberi létet, testet-tudatot egyaránt, amely nem pusztán biokémiai gépezet többé. Az egész rendszerre jellemző összehangoltság nem magyarázható csupán biokémiai folyamatokkal.
Nemrég például Mac-Wan Ho felfedezte, hogy a szervezetnek folyadékkristályos szerkezete is van. Ezek tulajdonságai éppen a kvantumfizikai kapcsolatot biztosítják: a folyadékkristályok összefüggő mezőt alkotnak, amely szinte időveszteség nélkül közvetíti az információkat. Az emberi szervezet energiamezője szervesen beleágyazódik a kvantum vákuum energiatengerébe, vagyis a különféle elektromos, mágneses és elektromágneses mezők hatásai mellett szuperfinom energiák ("éteri", "lelki", "szellemi" energiák) kölcsönhatásaiban él. A mélyben húzódó kozmikus mezővel járja "szent táncát". Minden élőlény egy-egy eleme a finom kapcsolatok hatalmas hálózatának, mely átfogja az egész bioszférát és tudatán keresztül érzékeli részvételét.
A kutatók sejtései szerint már az elemi részecskék is rendelkeznek a tudati tapasztalat bizonyos formáival a bonyolultságnak azon a szintjén, amely megfelel fejlődési fokuknak. (ld. Pigogine új termodinaikai elmélete).
Az emberi értelem és tudat csodálatos kreativitását és teljesítményét a kvantumvákuumból merített információinak köszönheti. Ebben a hálóban nyitott a többi élőlény, a természet felé, ugyanúgy, mintha egy óriási halászháló egyik csomóját megrezdítem, megrezdül az összes többi csomó is, annak ellenére, hogy ez a rezgés oly parányi, hogy szabad szemmel nem látható. Az agy antennája megváltozott tudatállapotban információt is ad arról az együttrezgésről, amelyben folyamatosan része van.
A XX. század második felében már a pszichológia is képes leírni a tudatalatti szerkezetét, C. G. Jung pedig a kollektív tudatalatti szerkezetét. A legújabb tudatkutatások (Stanislaw Grof, Roger Woolgar, Ian Stevenson és mások) kísérletei pedig bebizonyították, hogy megváltozott tudatállapotban képesek vagyunk felfogni más személyek gondolatait, képi benyomásait, érzéseit, szervi problémáit. És ennek az összeköttetésnek nincsenek térbeli és időbeli korlátai. Ezért működik a távgyógyítás is. A kapcsolat a természet Internet hálózatán jön létre a vákuumenergia hullámalakzatainak holografikus találkozása révén.
Az új tudományok kutatási eredményei tehát olyan fogódzót adnak a rációnak, a bizonytalan önös egónak, amely elvezeti az értelmet a szív döntésének szabad követéséhez, a Nagy Egész részeként való nyitottsághoz, amelyet ősrégi idők óta ismer és tanít az ember, és amely kulcsot ad a sikeres, boldog önmegvalósításhoz, amely a Nagy Egésszel való együttműködésben valósul meg.
Dr. Sági Mária
