Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Tudom, hogy hamarosan meghalok"

Szívbetegség, cukorbetegség és depresszió lehet a halálos hármas - az új vizsgálatok szerint a három betegség együttes fennállása 20-30 százalékkal növeli a halálozás esélyét.

"Nem tudjuk, hogy minek köszönhető ez a megemelkedett kockázat, lehet, hogy a depresszió döntően befolyásolja a cukorbetegség karbantartásához szükséges tevékenységet, vagy a súlyosabb betegség jobban hajlamosít depressziós tünetekre" - mondta a durhami Duke Egyetem pszichiátriai és viselkedéstudományi részlegének vezető kutatója, Anastasia Georgiades.

Vizsgálatukban a kutatócsoport 933 szívbeteget követett több mint négy éven át. Ez alatt az idő alatt 135 beteg olyan beteg halt meg, akinek depressziója és/vagy cukorbetegsége is volt. Azok között a betegek között, akiknek mérsékelt vagy súlyos depresszió is jelentkezett és egyben cukorbetegek is voltak, a kutatók 30 százalékkal nagyobb halálozási arányt találtak a négy év alatt, mint azoknál a betegeknél, akiknél a depresszió vagy a cukorbetegség önállóan állt fenn.

Az adatok arra utalnak, hogy a cukorbetegség és a depresszió fokozzák egymást kedvezőtlen hatását, de az összefüggés okai nem tiszták.

"A vizsgálat eredményeit újabb vizsgálatokkal meg kell erősíteni, mert pillanatnyilag messze nem bizonyító erejűek" - mondta Georgiades. "További vizsgálatok célja lesz, hogy az összefüggés mögötti folyamatokat közelebbről is megfigyeljük. Eközben javasoljuk, hogy az orvosok ezekre az esetlegesen magasabb rizikóval rendelkező betegekre fordítsanak fokozott figyelmet."

Lana Watkins társszerző megjegyezte: "Ha önnek vagy szerettének szívkoszorúér-betegsége és cukorbetegsége van, a depresszió tovább ronthatja túlélését, főleg ha elég súlyos ahhoz, hogy hatással legyen a napi tevékenységére."

"Beszéljen orvosával és érdeklődjön, hogy kaphat-e segítséget depressziójával kapcsolatban, akár gyógyszerekkel, akár életmódbeli változtatásokkal, úgymint aktív társadalmi élet, vagy mozgás" - tanácsolta Watkins.

Egy szakértő szerint az eredmények megerősítették a korábbi feltételezéseket. "Ez egy érdekes vizsgálat, amely ismétlése annak a korábbi kutatómunkának, mely szerint a depresszió tünetei összefüggnek a koszorúér-betegség túlélésével." - mondta el Robert M. Carney, pszichiáter professzor, a Washington Orvosi Egyetem Viselkedéstudományi Központjának igazgatója.

"Más vizsgálatok szerint a depresszió nagyon gyakori cukorbetegek között és gyakran társul rosszabban szabályozott cukor anyagcserével és a hosszú távú szövődmények kialakulásával" - mondta el Corney. "A kutatók felvetik a koszorúér-betegekben a depresszió és a cukorbetegség kapcsolatának lehetőségét, és hogy a két kórállapot együttes fennállása nem csak az egyenként okozott kockázatnövekedés összegével emeli a halálozást." - tette hozzá a szakértő.

"Ez egy potenciálisan nagyon jelentős eredmény, mivel felveti a két rizikófaktor közötti kapcsolatot" - mondta Corney. "Ezáltal lehetőséget teremt ahhoz, hogy azonosítani lehessen a nagyobb kockázattal rendelkezőket és esetlegesen új terápiás stratégiákhoz vezethet, így javítva ezen betegek túlélését."

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.