Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudtátok? Tízmilliószoros nap van ma!

A tízmilliószoros napok a buddhista vallás legfontosabb ünnepei. Ebben az évben ma van másodszor. De mit is jelent ez? Mi áll az ünnep hátterében?

A tibeti holdév négy nagy ünnepet tart számon, amely Gautama Sziddhárta, azaz Buddha életének egy-egy fontos eseményéhez kapcsolódik. Ezt a négy napot a tibeti hagyomány nagy Buddha-napoknak nevezi, amelyek buddhista ünnepnapok is egyben.

A buddhizmus szerint ezeken a napokon minden dolog, ami történik velünk, legyen az pozitív vagy negatív cselekvés, gondolat, hatványozottan felerősödik.  Úgy tartják, ilyenkor ajánlatos kizárólag a pozitív gondolatokra koncentrálni, jót kívánni önmagunknak, környezetünknek és a világnak.

Koncentrálj ma a pozitív dolgokra (Fotó: Pexels)

 

  • Vegyük sorra, mik is pontosan ezek a napok. Az első tízmilliószoros nap: a vaj-mécsesek, azaz a csodák ünnepe. A vallás szerint Buddha olyan csodákat visz véghez, amelyekkel követőinek hitét megszilárdítja. Ezen a napon a tibetiek hagyományosan jakvajból, növényi olajból tisztított vajból készített gyertyákat, virág, madár,  fa alakú lámpásokat gyújtanak, hogy megemlékezzenek Buddha csodálatos tetteiről.
  • A második nap: a születés, a megvilágosodás és a halál napja, ami tavasz végére vagy nyár elejére esik. A tibeti holdnaptár szerint mindig teliholdkor van (a negyedik holdhónap 15. napja). Buddha 35 éves korára jutott el a teljes lelki megállapodás és megvilágosodás szintjére. A buddhisták ekkor böjtöt tartanak és felajánlásokat tesznek minden lény javára. Ázsiában ezen a napon szokás kismadarakat vásárolni, hogy aztán szabadon engedhessék őket, így vezetve a szabadsághoz, a boldogsághoz, végső soron a megvilágosodáshoz.
  • A harmadik nap: az imakerék ünnepe a hatodik holdhónap 4. napján van. Buddha először forgatja meg a Dharmacsakrát (magyarul sors kerekét). Ekkor mondta első szent beszédét a Négy Nemes Igazságról, ezt tartják a buddhista tanítások alapjának.
  • A negyedik tízmilliószoros nap: a mennybemenetel napja,  amit a kilencedik holdhónap 22. napján tartanak. Buddha 41 évesen a mennybe emelkedett, hogy az isteneknek tanításokat adjon, és köszönetet mondjon édesanyjának a Szamszárából való szabadulásért, hogy majd egy különleges létrán visszajöjjön a mennyből.

Tízmilliószoros napok 2020-ban: MÁRCIUS 9., JÚNIUS 5., JÚLIUS 24., NOVEMBER 7.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.