Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új szemlélet az orvoslásban

Új, univerzális magánegészségügyi rendelő nyílt Pasaréten. A 120 millió forintos beruházással kialakított rendelő társadalombiztosítási finanszírozást nem vehet igénybe, hiszen a pszichoszomatikus megközelítés Magyarországon nem élvezi az állami ellátórendszer támogatását, holott a krónikus fájdalmak és sok egyéb betegség, illetve szervi elváltozás mögött pszichés okok állnak.

Panorama Medical Center néven, 1000 négyzetméteren új, univerzális rendelőintézetet nyitott a gyógyítás pszichoszomatikus megközelítése mellett elkötelezett orvosokból és magánszemélyekből álló befektetői csoport.

Kép: publicdomainpictures

- Az intézmény nem egészen egy év alatt 120 millió forintos beruházásból készült el; ezt teljes egészében a rendelők kialakítására, és a világszínvonalú géppark beszerzésére fordítottuk, hiszen az épületet béreljük – mondja Dr. Spányik András, a társaság ügyvezető igazgatója.

A rendelő több mint 30 szakorvossal és pszichológussal kezdte meg működését, ők hetente többször, délelőtt és délután rendelnek a több, mint 20 féle szakrendelés valamelyikében. Az orvosok és az ápolószemélyzet mellett az intézményben egészségügyi asszisztensek is dolgoznak, akik a teljes betegúton végigkísérik a pácienseket akkor is, ha azok valamilyen külső helyszínen kapnak ellátást.

A Panorama szakrendelő egyelőre semmilyen társadalombiztosítási forrást nem kap, az intézményben alkalmazott komplex megközelítés ugyanis jelenleg idegen test a magyar egészségügyben.

- Nagyon röviden arról van szó, hogy a krónikus fájdalmak jelentős része, egyes betegségek zöme, sőt sok szervi elváltozás is pszichés okok miatt alakul ki. A hagyományos betegúton ezeknek a tüneteknek a kivizsgálása roppant logikus – ámde idő és erőforrás igényes – módon az egyes okok kizárásával történik, és csak amikor minden egyéb lehetőséget elvetettek, tárják szét a kezüket a specialisták, hogy a páciensnek feltehetően pszichés eredetű panasza van. Mi ezzel szemben komplex módon állunk hozzá a problémákhoz, és az esetleges lelki tényezőket már az első körben a lehetséges okok között vizsgáljuk – mondja Dr. Spányik András, aki az új szemléletű rendelő létjogosultságáról három befektető társát is meggyőzte.

Hallottad?
A Budai Egészségközpontot választották az Év Magánrendelőjének idén. A részletekért kattints ide!

A pszichoszomatikus hozzáállás Európában már korábban teret nyert. Németország és Dánia lényegében az egész egészségügyi ellátórendszerét erre a protokollra próbálja átállítani, mert a problémák feltárása, a tünetek igazi okainak megszüntetése lényegesen olcsóbb, mint a kizárásos elven működő, drága és sokszor kellemetlen diagnosztikai eljárások.

- Kevesen tudják, de a magyar pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok tömeges elvándorlása részben éppen a pszichoszomatika európai előretörése miatt indult meg néhány éve – mondja Dr. Spányik András.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.