Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új-Zélandon népszavazás dönt az eutanáziáról

Szombaton az urnák elé járulnak majd az új-zélandiak, és népszavazáson döntenek abban a kérdésben, hogy támogatják, vagy inkább elvetik a kegyes halált.

Az End of Life Choice Act 2019 mozgalmat az ACT párti David Seymour képviselő támogatta a képviselőházban. Ez lehetővé tenné a halálos betegségben szenvedők számára, hogy valamiképp véget vessenek az életüknek. Bár a törvény átment a parlamenten, az azonban csak akkor lép életbe, ha a választók több mint ötven százaléka „igen” -t mond rá – egy időben azzal, hogy az új kormányról szavaznak, és abban a kérdésben is döntenek, hogy vajon legalizálják-e a marihuánát, vagy sem.

Döntés kérdése. Fotó: pixabay.com

 

A törvény meghatározza azokat a kritériumokat, melyek megléte esetén lehet eutanáziáért folyamodni. A kérelmezőnek be kell tölteni a 18. életévét, új-zélandi állampolgárnak kell lennie, olyan súlyos betegségben kell szenvednie, amelynek következtében hat hónapon belül mindenképpen meghalna, vagy olyan elviselhetetlen szenvedést kell átélniük, amelyet nem lehet semmiképpen sem enyhíteni, de feltétel az is, hogy képesek legyenek megalapozott döntést hozni az eutanáziáról.

Nem lennének jogosultak azok, akik mentális betegségben szenvednek, és azok sem, akik kizárólag „időskor” vagy fogyatékosság miatt jelentkeznek. Két orvosnak alá kellene írnia a döntést, és egy pszichiátert kell hívni, ha bármelyik orvosnak kétségei támadnának.

A közvélemény-kutatási adatok hónapok óta erőteljes támogatást mutatnak, az igen szavazatok 60-70 százalékos többségben vannak. A kezdeményezést támogatja Jacinda Ardern miniszterelnök, Judith Collins az ellenzéki nemzeti párt vezetője, Helen Clark volt miniszterelnök és a volt főügyész Sir Michael Cullen is.

Az eutanázia ellenzői is folytatják a küzdelmet, ők attól tartanak, hogy Új-Zéland legkiszolgáltatottabb emberei kényszer vagy külső nyomás hatására kényszerülnének életük befejezésére, félve attól, hogy mások terhére lesznek.

A nemmel szavazók között van Bill English volt miniszterelnök, aki gyakorló katolikus, John Tamihere, a maori párt társelnöke és Maggy Barry, a korábbi idősügyi miniszter.

Jelenleg csupán három európai uniós országban engedélyezik az aktív eutanáziát: Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban. Az első két ország még kiskorúaknál is elfogadja az eutanázia iránti kérelmet, ha azok megfelelnek a szigorú előírásoknak, Luxemburgban azonban csak felnőtteken végzik el a beavatkozást.

Svájc, Németország, Ausztria és Finnország engedélyezi az orvos által felügyelt eutanáziát bizonyos speciális körülmények között.

Spanyolország, Svédország, Anglia, Olaszország, Magyarország és Norvégia engedélyezi a passzív eutanáziát - természetesen csak szigorú szabályok között. Passzív eutanáziának minősül az is, ha a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciens úgy dönt, hogy elutasítja az életét meghosszabbító beavatkozásokat, mint amilyen a mesterséges táplálás, vagy lélegeztetés.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.