Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Újabb 110 millió forint értékű adomány

A műszerek lehetővé teszik, hogy az emlőrákban szenvedő nők műtétje rövidebb ideig tartson, a betegek gyorsabban felépülhessenek, s a műtét heg- és vérmentes legyen. A nők így egészségük mellett szépségüket is megtarthatják.

1998-ban láttunk hozzá átfogó adománygyűjtő programunk megvalósításához. Ennek köszönhetően eddig 430 millió forint értékű adományt gyűjtöttünk az emlőrák ellen küzdő orvoscsoportok, kutatók szakmai támogatására, kutatásfejlesztési programokra, mammográf vásárlására, illetve szakmai és információs jellegű kiadványok szponzorálására.

2005-ben, az emlőrák elleni tevékenységünk eredményeképpen 110 millió forint gyűlt össze, így idén az alábbi nagy jelentőségű és hiánypótló támogatásokat biztosítjuk:

Mammográf busz

A 2003-ban, a váci Jávorszky Ödön kórháznak adományozott emlőszűrő berendezést - a Váci Kórház, az Egészségügyi Minisztérium és az OTH segítségével - egy Mammográf buszba helyezzük. A Mammográf busz Pest megye nyugati felének szűrését segíti, mely előreláthatólag évi 12.000 nő mellrákszűrését tudja ellátni.

Emlőrák Zöld Vonal

Létrehozunk egy telefonvonalat is, melyen a betegek bármikor, bármilyen kérdést feltehetnek, a akár név, vagy személyes adatok nélkül is érdeklődhetnek, ha szégyellik a problémájukat. A telefont a mellrákot túlélő, abból felgyógyuló nők veszik fel, akik elsősorban lelki támaszt nyújtanak a telefonálóknak. Emellett természetesen orvosi hátteret is biztosítunk a kérdések szakszerű megválaszolására. 

Támogatás klinikai kutatóknak

Klinikai kutatók számára eddig 50 millió forint támogatást biztosítottunk. A pályázaton elnyerhető összegekért - igazolandó a kiírás életbevágó fontosságát - valamennyi hazai vezető kutató, illetve egyetem indult már. Az idén kiírt pályázat első fordulójában laboratóriumban dolgozó kutatók részvételére, míg a másodikban a betegek kezelésében részt vevő klinikai kutatók jelentkezésére számítunk. A pályázás lehetőségeiről és feltételeiről bővebb információ a www.avon.hu weboldalon érhető el, 2005. novemberéről.

6 db műtéti eszköz

Az idei gyaloglás eredményeképpen hat, összesen 30 millió forint értékű műszerújdonságot vásárolunk az Országos Onkológiai Intézet, a Fővárosi Szent István Kórház, az Országos Egészségügyi Központ, a kecskeméti Megyei Kórház, a szombathelyi Markusovszky Kórház és az Uzsoki Kórház számára. A műszerek lehetővé teszik, hogy az emlőrákban szenvedő nők műtétje rövidebb ideig tartson, a betegek gyorsabban felépülhessenek, s a műtét heg- és vérmentes legyen. A nők így egészségük mellett szépségüket is megtarthatják.

 

Kolposzkópia című könyv a magyar nőgyógyászoknak

A kolposzkópia minden nőgyógyász számára nélkülözhetetlen rákszűrő vizsgálati eszköz. A "Colposcopy" című könyv az Európai Nőgyógyászati Rák Akadémia továbbképző kiadványa, amelyet a legrangosabb európai kolposzkópos szaktekintélyek írtak. A könyvben foglalt ismeretek - a határok nélküli orvoslás szempontjából - meghatározó jelentőségűek az egységesülő Európában dolgozó magyar nőgyógyászok számára.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.