Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Újabb jeles listára került fel az Arcade Bistro

November 10-én a gasztronómia világa Bécsre szegezte tekintetét, hiszen itt mutatták be a Gault Millau Österreich 2011 című kiadványt, amely csillagok helyett szakácssapkákkal értékeli a legkiválóbb éttermeket. A 2011-es kiadványban új név az Arcade Bistro, amelyet rögtön két szakácssapkával - azaz a 20-as listán 15 ponttal - tüntettek ki a kritikusok. Az elismerés rangját és a magyar gasztronómia sikerét mutatja, hogy a magyar éttermek közül összesen 13 szerepel a listán, ahol 17 ponttal egy étterem érdemelt ki három, és öt étterem két szakácssapkát. A listán szereplő többi étterem egy-egy elismerést kapott. 

A Gault Millau kalauzt – amely az egyik legrangosabb nemzetközi elismerés – 1965-ben Henri Gault és Christian Millau élelmiszerkritikus és író hozta létre, alapjául pedig a világhírű Michelin Guide szolgált. A talán még a nagy elődnél is szigorúbb elbírálási rendszer nem engedi, hogy egy igazán jó étterem 10, azaz a megszerezhető pontok fele alatti pontszámot érjen el. A Gault Millau kalauz az alapanyagok minősége és frissessége, valamint a kreativitás mellett nagy hangsúlyt fektet az ételek harmóniájára, és az elkészítésre is. A szigorú bírák a hagyományos francia konyha képviselőit fekete, míg a modern konyha művelőit vörös szakácssapkával tüntetik ki.

„Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy az idén elnyert Michelin Bib Gourmand kitüntetés mellett újabb jeles listára került fel az Arcade Bistro neve. Az elismerés, azon túl, hogy büszkeséggel tölt el minket, további fejlődésre is ösztönöz. Így tovább folytatjuk hagyománnyá vált nemzetközi tanulmányútjainkat, hogy az ott megismert ízeket saját ötleteinkkel vegyítve újabb és újabb gasztronómiai élményekkel ajándékozzuk meg vendégeinket. Addig is büszkén viseljük a Gault Millau által nekünk ítélt két vörös szakácssapkát” – mondta Fazekas László, az Arcade Bistro séfje.
„A magyar gasztronómia közös sikereként értékeljük, hogy idén már 13 magyar étterem – élükön a Michelin-csillagos Costesszel – érdemelte ki az elismerést, hogy a Gault Millau 2011-es kiadványában szerepelhessen. Az Arcade Bistro által elnyert két sapka – amely a pontrendszer szerint már Michelin-csillagos szint – jelzi, hogy jó úton járunk, ahol számunkra vendégeink elégedettsége az első. Emellett természetesen továbbra is törekszünk a magas minőségre, a folyamatos megújulásra, és az új ízek keresésére, amellyel hozzájárulunk a hazai éttermi kultúra folyamatos fejlődéséhez” – mondta Nagy András, az Arcade Bistro kreatív tanácsadó testületének vezetője.

A Gault Millau kalauzt Henri Gault és Christian Millau élelmiszer kritikus és író hozta létre 1965-ben a Michelin Guide nyomán. Ez a rendszer azonban rendkívül szigorúan bírálja el az éttermeket: 10 pont alá egy jó étterem nem mehet. A kalauz rendkívül fontosnak tartja az alapanyagok minőségét, tisztaságát. A minősítés jelzése a szakácssapka, a fekete a hagyományos francia konyha jele, a vörös a megújuló konyháé.

Értékelési pontok:
1. A nyersanyagok minőségének és frissességének vizsgálata,
2. Kreativitás
3. Ételek harmóniája (saját ízek megőrzése, hagyományok)
4. A levesek mártások minősége
5. Az elkészítés precizitása

Értékelés:
1. 9-10 pont, gyenge színvonalú vendéglő,
2. 11 pont, átlagos színvonalú vendéglő,
3. 12 pont, jó konyha, mely minden jobb étteremtől elvárható,
4. 13-14 pont, nagyon jó vendéglő, többet, különlegesebbet nyújt, mint a mindennapos konyha. Egy szakácssapka a jelzése.
5. 15-16 pont, a konyhaművészet terén magas szintű minőséget, kreativitást nyújtó konyha, jelzése két szakácssapka. A minősítés megfelel egy Michelin-csillagnak.
6. 17-18 pont, a legmagasabb szintű minőséget képviseli, kreatívitás, jó ételkészítés, minőség. Jelzése három szakácssapka, ez két Michelin-csillagnak felel meg.
7. 19 vagy 19,5 pont, az étterem a világ legjobb vendéglői közé tartozik, négy szakácssapka a jelzése.
8. 20 pont, a legmagasabb minősítés, szinte lehetetlen megszerezni, egyszer ítélték még csak oda Marc Veyrat séfnek. (2004. Megeve étterem)

4 toques (szakácssapka) = 19 vagy 19,5 = Kimagasló, extra.
3 toques = 17 vagy 18 = Kiváló.
2 toques = 15 vagy 16 = Nagyon jó.
1 toque = 13 vagy 14 = Jó.

Az Arcade Bistro
Budapest XII. kerületében, a Kiss János Altábornagy utcában található Arcade Bistro 1999. december 15-én nyitotta meg kapuit. Igényes gourmet konyhájával, gondosan összeállított borválasztékával és figyelmes személyzetével az elmúlt években a budapesti ínyencek elismert, kedvelt helye lett. Az Arcade Bistro Michelin Bib Gourmand elismerésben részesült, 2010 tavaszán. Az étterem 2000-2007 között különleges ízeinek és minőségi borainak köszönhetően nyolc alkalommal részesült "Best of" elismerésben. A Dining Guide olvasói 2006-ban Budapest 10 legjobb vendéglője közé választották a Michelin és Louis Vuitton Guide-ok által egyaránt ajánlott éttermet. Fazekas László séf innovatív ötletei, mindig megújuló, az aktuális trendekkel együtt gondolkodó irányítása továbbra is garancia az étterem magas gasztronómiai igényeket kielégítő szellemiségének megőrzésére. Az Arcade Bistro 2009 óta új konyhatechnológiai fejlesztésekkel biztosítja vendégei számára a kiváló minőséget.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.