Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Újabb országban jöhet az abortusztabletta

Míg Európa egyes országaiban hatalmas tiltakozások alakultak ki a kémiai úton történő terhesség-megszakítással kapcsolatban, addig Szerbiát már csak néhány lépés választja el a gyógyszer regisztrációjától: Csehországhoz hasonlóan itt is abortusztablettát vezetnének be a közeljövőben.

Kép: Életforma archív

Az abortusztabletta bevezetése egyszerűbbé és humánusabbá teszi a terhesség megszakítását - értenek egyet a szakemberek, az egyetlen vitás kérdés az, hogy miként és milyen mértékben befolyásolja majd Szerbiában az amúgy is alacsony születésszámot.

A hivatalos adatok szerint az abortuszok számát illetően Szerbia az európai országok élvonalában van. A 7 millió lakosra nem egészen 70 ezer születés és több mint 20 ezer abortusz jut. 2009-ben még 70 299 szülésre 22 733 művi vetélés jutott, 2012-ben viszont már csak 67 257 gyerek született, 20 335 esetben pedig az abortusz mellett döntöttek. Tavaly szeptemberben 71 ezer elsős kezdte meg tanulmányait a nyugat-balkáni országban, ami azt jelenti, hogy évente az első osztályosok majdnem fele nem születik meg - közölte a B92 szerb televízió. A Vecernje Novosti című napilap arról számolt be, hogy a legtöbb abortuszt a 25–33 és a 35–44 év közötti nőknél végzik el, vagyis azoknál, akiknek még nincs gyerekük, és egyelőre nem is akarnak, illetve akiknek már legalább két gyerekük van, és nem terveznek még egyet.

Fogamzásgátlás: fájdalmas tudatlanság
A magyar nők több mint fele szerint semmilyen kockázatot nem jelent, ha egyszer elfelejtik bevenni a fogamzásgátló tablettát, és csak 3 százalékuk van tisztában azzal, hogy a kihagyás akár abortuszhoz is vezethet.

Az abortusztabletta egyébként nem újdonság Szerbiában - írta az újság, a feketepiacon már régóta kapható a más országokból behozott gyógyszer, de körülbelül 10 évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is végzett ilyen felmérést, amelyben egy belgrádi és egy újvidéki klinika is részt vett.

A módszert azért tartják humánusabbnak a kockázatos orvosi beavatkozásoknál, mert a négy tablettából álló kezelésből csak az elsőt kell a kórházban bevenni, a folyamat többi része otthon történik. A Tabletta azonban kizárólag a terhesség 10. hetéig alkalmazható. A legújabb abortusztablettát eddig Európa 25 országában engedélyezték hivatalosan.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.