A Balaton-partra készül Rob Swire és Gareth McGrillen, a világhír Pendulum zenekar szívének és
lelkének félelmetes energiákat felszabadító és hangládagyilkos electro house projektje, a Knife
Party. Eddig egy kislemezük jelent meg, számos remixet készítettek és rületes fény- és látványtechnikával felturbózott bulikban játszottak szerte a világon. Ugyancsak Zamárdiba várható a
kétszeres Brit Awards és egyszeres Ivor Novello-díjas londoni rapper, a legnagyobb jöv elé néz
grime és electro hop el adó, Tinie Tempah, aki fiatal kora ellenére annyi mindent ért el, amir l még a
legtehetségesebb zenészek is csak álmodni mernek. Bemutatkozó albumát, a Disc-Overyt tavaly
Mercury-díjra jelölték. Magyarországi fellépése Zamárdiban a grime-ra fogékony és az elektronikával
felturbózott hiphopra mozduló közönség számára ígér felejthetetlen pillanatokat. Gyönyörködhet a
balatoni naplementében a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, Sven Väth is. Több
mint három évtizede van a pályán, ezalatt kétszer is megfordult a Heineken Balaton Soundon, ahol
változatos, minden igényt kielégít , maratoni szetjjeivel még a legfinnyásabb néz ket is levette a
lábáról.
A dOP nem más, mint három kreatív, szexi és ellenállhatatlan párizsi arc. Damian Vandesande,
Jonathan Illel és Clement Aichelbaum m fajok sokaságát felölel , organikus elektronikus zenei
produkciójában helye van az él és elektronikus hangszereknek, a funknak, a jazznek, a klasszikus
és minimal house paneleknek, valamint a visszafogottabb, már-már lounge-ba hajló témáknak is.
Jön a Soundra Korunk legfontosabb dubstep el adója és producer Benga is, akinek elévülhetetlen
érdemei vannak abban, hogy a m fajra elektronikus zenerajongók milliói kattantak rá az elmúlt pár
évben. Artworkkel és Skreammel együtt alkotják az utóbbi id k legfigyelemreméltóbb dubstep
anyagaival jelentkez alakulatot, a fantasztikus Magnetic Man formációt, és többek között neki
köszönheti Katy B világraszóló karrierjét. Benga, az él dubstep legenda 2012 nyarán egy
formabontó szólóprogrammal készül átmozgatni a Heineken Balaton Sound közönségét.
Nicky Romero egy kivételes tehetség holland house, illetve electro house DJ és producer, aki fiatal
kora ellenére komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik. Eddigi rövid, de annál tartalmasabb pályafutása
során nemcsak Európa legkomolyabb szórakozóhelyein és elektronikus zenei fesztiváljain lépett fel,
hanem megjárta az Egyesült Államokat és Ausztráliát is. Jön Sven Väth felfedezettje, a német
elektronikus zenei színtér Európa-szerte ismert, markáns egyénisége, Oliver Koletzki, aki nemcsak a
techno és a house világában, hanem a popzenében is otthonosan mozog. Oliver els Heineken
Balaton soundos szeánszára nem egyedül érkezik. Vele lesz a csodálatos énekesn Fran, akinek
hangját Koletzki rajongói már jól ismerhetik, hiszen 2010-ben közös albumot készítettek: Lovestoned
címmel. És itt lesz Shy FX, a londoni elektronikus zenész, aki a kilencvenes években ragga és jungle
indulóival írta be a nevét örökre az elektronika történetébe, s a világ kiemelt elektronikus zenei
rendezvényén továbbra is rajongók ezreinek figyelmét élvezi. A most bejelentett csomag utolsó
el adója pedig Jack Ravill, azaz: Jackmaster, skót elektronikus zenész, napjaink egyik
legizgalmasabb trendi kiadójának, a Numbers-nek az alapítója. Basszusközpontú, a bass music-
rülettel azonosítható anyagaiban, valamint dinamikus ritmusváltásokra épül , lüktet és sokszín
szettjeiben minden megtalálható a techno és a house különféle irányzataitól kezdve, a hiphopon át,
egészen a UK funky-ig és a dubstepig.
ÉLET-MÓD
Újabb világsztárok az idei Heineken Balaton Soundon
Újabb világsztárok nevei kerültek napvilágra az idei Heineken Balaton Sound eddig is erős felhozatalából. Köztük a Pendulum alapítóinak electro-house projektje, a Knife Party, a kétszeres Brit Awards és egyszeres Ivor Novello-díjas Tinie Tempah valamint a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, Sven Väth. És aki még nem tudná: idén egy nappal korábban, július 11-én indul a Heineken Balaton Sound.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.