Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ünnepi Könyvhét 2001.

Június 7-től egy héten át tart az Ünnepi Könyvhét idei eseménysorozata a Vörösmarty téren, amely mindig is kitüntetett helyszíne volt a rendezvénynek.

Június 7-től egy héten át tart az Ünnepi Könyvhét idei eseménysorozata a Vörösmarty téren, amely mindig is kitüntetett helyszíne volt a rendezvénynek.

Az idén itt 92 pavilonnal, egész napos műsorokkal, dedikálásokkal várják az olvasókat. Újdonság, hogy az egyhetes program alatt a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztősége a Kossuth adón élő adásban kapcsolja a Vörösmarty teret, reggeltől estig naponta több alkalommal. A kitüntetett figyelem egyik oka, hogy ekkor veszi kezdetét az egy éven át tartó Olvasás Éve, amelytől az irodalom, a könyvek népszerűbbé válását remélik a szervezők.


Rendhagyó lesz az is, hogy június 8–11. között a Ráday utcát „átkeresztelik” Könyv utcává, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ismert és ismerős kávézók, vendéglők nemcsak hagyományos szolgáltatásaikkal, hanem könyves rendezvényekkel is várják az érdeklődőket. Június 8-án délután 5 órakor például az Ibisz Hotelben Janikovszky Éva írónő és László Ervin professzor nyitja meg a Ráday utca-könyvutca fesztivált.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.