Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Üss, rúgj, harapj és sikíts! Különben...

Megráztad ma is az öklödet a reggeli csúcsforgalomban? Idegesen becsaptad az irodád ajtaját? Talán a gyerekeddel is kiabáltál? Valószínű, hogy a dühödet próbáltad levezetni...Ám vannak erre jobb módszerek is.

A düh talán a legrombolóbb negatív érzelmünk. Az elszabadult indulatok tönkre tesznek házasságokat, értékes kapcsolatokat, fejlődő gyerek személyiségét, munkahelyi légkört, karriert és a saját egészségünket is. A dühkitörések szívrohamra, agyvérzésre, fekélyre, asztmára, migrénre, bőrproblémákra és még számos betegségre vezetnek.

Az okokat vizsgálva azonban rá kell jönnünk, hogy a düh belülről jön, nem pedig kívülről. Ez egy olyan reakció, amit mi magunk választunk az adott helyzetben. Mert határozhatunk úgy is, hogy pozitívan, nyugodtan reagálunk a nehézségekre. De ha áldozatként tekintünk magunkra, akkor szinte természetes reakcióként következik a düh, ami szavakkal vagy akár tettekkel is visszavágásra, törlesztésre késztet bennünket.

Amikor úgy érezzük, hogy majd szétvet bennünket, és nem a családtagjainkon, munkatársainkon és a nekünk kiszolgáltatottakon akarjuk levezetni, kapjunk elő egy labdát, egy ütőt, egy kalapácsot, vagy eresszük ki a hangunkat!

A legjobb módszer tehát, ha intenzív mozgást végzünk:

- Minden olyan sport, amelyben kézzel kell ütnünk valamit, megszabadít a dühtől. A kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a golf, a fallabda mind alkalmas arra, hogy dühünket a labdába vigyük át. Persze ugyanilyen hatékony, ha fát vágunk, kalapáccsal falat bontunk, - amennyiben az éppen aktuális.

- Gyakran látunk olyan embereket, akik dühükben rúgják, tapossák a földet. Nekik természetesen a foci a legjobb levezető sport. Valószínűleg ez okból alakulnak az erős stresszel járó foglalkozásúak körében a munkahelyi és baráti amatőr csapatok is.

A szakemberek szerint az olyan "magányosan" űzhető sportok, ahol nincs közvetlen kontaktus az emberek között, mint pl. az úszás, kerékpározás, futás, - nem alkalmas a düh levezetésére.

- De csökkenthetjük a dühünket evéssel is, ha sokat kell hozzá rágnunk. Egy jókora rántott szeletbe is átvezethetjük a mérgünket. Bizonyára tapasztalta, hogy egy kiadós vacsora után a dühe is elpárolgott...? (Vagy éppen ezért rágózunk ?)

- Előfordul, hogy fülsiketítően ordít, sikít a gyerek tehetetlenségében, és üvöltözik a felnőtt is, hogy a feszültségét levezesse. Ez is jó módszer, ha nem a családtagjai jelenlétében, vagy éppen nekik célozva teszi. A versenyek, focimeccsek, koncertek a legjobb helyszínek, hogy ezt kiadjuk magunkból.

Dr.Sellye János szerint, ha két ember szörnyen megdühödik egymásra, akkor ütni, rúgni, ordítani és harapni fognak. Gyakori eset, hogy kemény csata, vagy kiabálás után a felek újra jó társak, barátok lesznek.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.