Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Valami Amerika - filmajánló

Jó ötlet, jó szereplők, jó zene - kell több? Nem kell. A Valami Amerika szellemes, szórakoztató és tanulságos film.

Az egyik - ha nem is legfőbb - tanulság az, hogy egy régi poént is lehet új tartalommal el(ő)adni, hisz a Dollárpapa, még a világháború előttről ugyanerre a sémára épült. Jelesül arra, hogy a már akkor nagybetűs, álomok megtestesítőjeként létező Amerikából érkezik valaki, akitől pénzt remél, a szegény, magyar ember. Ebből is látszik, hogy mi magyarok nem vagyunk tőkeerős nemzet, de ha az lennénk - mert még lehetünk -, akkor is lesznek kevésbé tőkeerős csoportok, akik, illetve amelyek dülledt szemmel vizsgáljak majd a horizontot, Amerika felé, mikor tűnik már fel valaki, akit meg lehetne pumpolni.

A másik - ugyancsak nem legfőbb -, tanulság az, hogy a szerelem - most a Valentin nap környékén, ezt nem árt hangsúlyozni -, kiszámíthatatlan, idegen szóval irracionális. Valamint azt is látni lehet a szerelemről, hogy azért az ember hegyeket képes megmozgatni, és tök mindegy, hogy az illető ember milyen nemű. Ebben a filmben számos szerelemfajtával ismerkedhetünk meg, úgy mint: beteljesületlen szerelem (mert eleve reménytelen), majdnem beteljesült szerelem (itt értelmezésem szerint a betyárbecsület jelentette a fő akadályt), és poraiból feltámadt szerelem (ezt nem részletezem, mert annyira megható).

A harmadik - szintén periférikusnak mondható - tanulság az, hogy aki túl komolyan veszi önmagát, az mulatságossá válik. A Valami Amerika szereplői - ugyan eltérő mértékben -, de nem behúzott kézifékkel élnek. Hagyják, hogy a sors is szóhoz jusson a nagy alakításban, van képességük a rögtönzéshez, bátorságuk az újrakezdéshez, s bármilyen meglepő tartásuk, hitük, ha nem pirulnék bele azt írnám van erkölcsük. Ezt ugyan elég körülményes lenne pontokba szedni, s az érintettek bizony meg is lepődnének, ha ezt így face to face a szemükbe mondanám, de nem először fordul elő a történelemben, hogy nem tudják, de teszik.

Megemlíteném végezetül - csak a ráadás kedvéért, mert voltaképp hanyagolható -, negyedik tanulságként, hogy minden jó, ha jó a vége. Az alkotó s szereplő társaság - ebből követklezőleg - egy pillanatig sem hiszi - véleményem szerint -, hogy a mai, magyar valóság olyan lenne, amilyennek bemutatták. Mer' az igen ritkán adódik, hogy az összes főbb szereplő, kedves, jóravaló, esetleg svihák, s, hogy az ember szívesen meginna bármelyikükkel egy csésze kávét. Valahol Budapesten.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.