Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Van arcunk hozzá!

Puskás Marcell Unikornis című plakátját választották a legjobb ARC-nak. Másodszor rendezik Zuglóban, a kiállítást. A téma ezúttal a klímavédelem. Október 13-éig, az Örs vezér közelében, a Budapesti Metropolitan Egyetem mögötti utcában várnak mindenkit szeretettel.

Mivel a bemutató lakóövezetben található, ezért a képek csak 23:30-ig kapnak megvilágítást. A szervezők arra kérnek minden látogatót, hogy ügyeljenek a környéken élők nyugalmára, és közösségi közlekedéssel keressék fel a kiállítást. A legjobb alkotásnak járó díjat Puskás Marcell, „Unikornis” című alkotása kapta. Második helyezett Tóth Györgyi, „Attitűd” című képe lett. Harmadik helyezést ért el Zsemberi-Szígyártó Miklós, „Zsírral” című munkájával. A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Kós Péter, „A Galaxis Önzői” című műve kapta.A Hammer Agency különdíját Marschall József, Ősz Szilvia, Vasvári Babett, Kemenczés Bálint, „Csúcsragadozó” című pályamunkája nyerte el, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki marketing szempontból a legütősebb megoldást nyújtotta.A díjazottak sora itt nem ér véget, hiszen a közönségdíjért még megküzdenek a pályaművek. A szervezők arra bíztatják a kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán (www.arcmagazin.hu) 2019. október 20-ig! A közönségdíjazott alkotást 2019. október 30-án hirdetik ki.

ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!

Kép: wikipedia

Kemény összecsapások várhatók a Frankfurti Autókiállításon a környezetvédőkkel. A rendőrség is felkészült, miközben a válságba került gyártók párbeszédet szeretnének ellenfeleikkel.


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.