Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Varázsceruza - Rajzoljunk idén is mosolyt a gyerekek arcára

Jótékonysági gyűjtés rendeznek a sérült gyermekek javára

Varázsceruza - Rajzoljunk idén is mosolyt! címmel idén immár 3. alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány. A kezdeményezés célja, hogy rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtsenek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára, ezzel is mosolyt varázsolva az arcukra. Az összegyűjtött rajzeszközöket az Alapítvány szeptemberben, a Sérült Gyermekek Napján adja át az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ).

A Varázsceruza jótékonysági akciót idén is elindítja a Civilút Alapítvány, hogy segítséget nyújtson a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára. Az idei mottó: Rajzoljunk idén is mosolyt!

A Varázsceruza jótékonysági akciót ebben az évben is meghirdetjük, és bízunk benne, hogy idén is sikerül sok mosolyt varázsolnunk a sérült gyermekek arcára. A kampány célja, hogy segítsük, és szó szerint színesebbé, vidámabbá tegyük a sérült gyermekek mindennapjait, mosolyt varázsoljunk az arcukra. A rajzolás, az alkotás ugyanis hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához, önkifejezéséhez

– mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.

Miért pont a rajzeszközök?

Az Alapítvány azért választotta éppen a rajzeszközöket, mert így mindenki, aki szeretne, lehetőségei szerint hozzá tudj járulni a kezdeményezéshez – akár már egy doboz ceruzával, vagy annak az árával. Fontos szempont volt az is, hogy a színes ceruzákkal az ép gyermekekhez is közelebb tudják vinni az adományozást. Ha felajánlanak egy-egy doboz színes ceruzát vagy rajzeszközt, akkor ők is átélik az „adni öröm” érzését, részesei lesznek a társadalmi jóságnak. Mindez pedig hosszú távon erősíti a társadalmi felelősségvállalást. Éppen ezért a Gyermeknaphoz időzítve indította el az idei akciót a Civilút Alapítvány.

Varázsceruza - Rajzoljunk idén is mosolyt! címmel idén immár 3. alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány. (Foto: Civilút)

A Civilút Alapítvány először 2020-ban hirdette meg a jótékonysági gyűjtést, akkor 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével jutatott el a fogyatékossággal élő gyermekeknek.

2021-ben majdnem megdupláztuk az előző évben elért eredményt: 12017 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket ezúttal is az ÉFOÉSZ és az SZGYF közreműködésével juttatunk el a gyermekeknek. Bízunk benne, hogy idén is sok ezer sérült gyermeknek tudunk segíteni, ebben számítunk együttműködő partnereinkre és az eddigi adományozókra is

– mondta Gulyás Andrea.

A rajzeszközöket 2022. szeptember 30-ig gyűjti a Civilút Alapítvány, a kezdeményezéshez több formában is csatlakozhatnak, akik támogatni szeretnék az akciót.

  • A rajzeszközök leadhatók a Civilút Alapítvány irodájában (Budaörs, Budapesti út 40/1.)
  • Elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).
  • A jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.

Az alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is.

A jótékonysági akció során további helyszíneken is kihelyeznek majd gyűjtődobozokat, illetve a pénzadományok számára gyűjtőládákat. Ezekről a www.civilut.hu honlapon és az alapítvány Facebook oldalán is tájékoztatást adnak.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.