Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vasárnap rajtol a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton

Szeptember 4-én, vasárnap 26. alkalommal rajtol el a Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton a Városligetből. Immáron hagyománnyá vált, hogy szeptember első vasárnapján futók lepik el a fővárost. A 21,0975 kilométeres táv nem csak egyéniben teljesíthető, a párban indulók 11,4 és 9,7 kilométert, a triók pedig 5, 7,8 és 8,3 kilométert futnak majd. A rövidtávok kedvelőinek, a fiatalabbaknak, családoknak a Ligetkör 3,5 kilométeres távja kínál sportolási lehetőséget. 

A Nike Budapest Félmaraton Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb 21 kilométeres futóeseménye, amelyre a világ minden tájáról érkeznek sportolók. A főváros legszebb részeit érintő eseményre idén először nemcsak egyéniben és párosban, hanem hármas váltóban – trióban – is lehet nevezni. A félmaraton útvonalán ráadásul 16 zenei pont várja a futókat: a szambától a dj-ken át az ütősökig többféle zenei stílust hallhatnak a résztvevők és a szurkolók.

A különleges versenyen tavaly 6500 egyéni induló és 450 páros állt rajhoz. Idén hatalmas a nemzetközi érdeklődés az esemény iránt, még soha ennyi külföldi nem nevezett előzetesen: 52 országból több mint 1500 nevezés érkezett, a legtöbben Németországból, Hollandiából és Angliából jönnek a fővárosba egyenesen a verseny kedvéért. Minden 4-5. futó külföldi lesz. Hazánkból mind a 19 megyéből érkeznek futók, a legtöbben Budapestről és Pest megyéből, de Bács-Kiskun, Fejér és Komárom-Esztergom megyéből is több mint 230-an neveztek előzetesen.



A legidősebb induló egy 83 éves férfi lesz, aki a félmaratoni távon indul. Rajta kívül hét olyan indulója lesz a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonnak, aki 75 évesnél idősebb. Legfiatalabbként egy-egy 3 esztendős kisfiú áll rajthoz a 3,5 kilométeres Ligetkörön. Az esemény legidősebb női indulója 76 éves lesz, szintén ezen a távon. Az eseményen az indulók 65 százaléka férfi, 35 százaléka nő. A Budapest Sportiroda - BSI közel 700 fős szervezői gárdája gondoskodik a futók ellátásáról, biztosításáról. A 9 frissítőállomáson 15.000 liter vízzel, 4000 liter isoitallal, 1 tonna banánnal és 50 kilogramm szőlőcukorral készülnek a résztvevők frissítésére.

A 26. Nike Budapest Félmaratonon adománygyűjtésre és más jótékonysági akcióra is sor kerül. A résztvevők a mozgás- és látássérült fiatalok sportjáért tevékenykedő Suhanj! Alapítványt támogathatják adományaikkal. Az alapítvány futói rajthoz is állnak, és a Nike Budapest Félmaratonok történetében egyedülálló módon az ő csoportjuk – a futók és a kerekesszékes indulók együttesen – képezi a 2:30-as iramfutók csapatát. Ilyenre korábban a Budapest Sportiroda-BSI által szervezett utcai futóversenyeken nem volt példa. A félmaratoni futóeseményen jelen lesz a magyarországi jótékony maratonok népszerűsítéséért munkálkodó Csemete Alapítvány (Seedling Trust) is: futóik arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy itthon is szükség van a maratonokon és a félmaratonokon történő, jótékony célú adománygyűjtő akciókra.

Bővebb információ: http://www.futanet.hu/, www.facebook.com/NikeRunningHungary


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.