Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Védelem a káros képernyősugárzás ellen

Négyórányi számítógép előtt ülés után az immunrendszer 50%-ban elveszti védekezőképességét, ami pubertás kor alatt már negyven percnél bekövetkezik!

 

Az új kommunikációs, szórakozási és munkavégzési szokások új környezeti hatásoknak tesznek ki minket az elektronika terén, melynek veszélyeivel nem igazán vagyunk tisztában. Az egyik ilyen káros hatás akkor ér minket, amikor huzamosabb ideig (4-8) órát tartózkodunk monitor, vagy tévé előtt. E szerint a televíziókészülékek, a számítógépek működése során egy felgyorsított elektronnyaláb végigsöpri a képernyő fluoreszkáló felületét, amely pontról pontra kirajzolja a fénylő képet. Ennek az energiának egy része sugárzás formájában elszökik, ami elektromágneses szennyeződést okoz. Akiket munkájuk hosszabb időre a számítógéphez köt, azok nagy mértékben ki vannak téve ennek a pulzáló elektromágneses hatásnak. Ez a káros sugárzás mérhető a monitorok, illetve a tévék előtt és mögött 110 fokos szögben, tehát az egész testünket éri. Négyórányi számítógép előtt ülés után az immunrendszer ötven százalékban elveszti védekezőképességét, ami pubertás kor alatt már negyven percnél bekövetkezik! Sőt, a kísérletek bebizonyították, hogy sejtjeink négy óra után megzavarodnak, s ennek hatásai többféle tünetben mutatkoznak. Ilyenek a stressz, fejfájás, idegesség, agresszivitás, alvászavarok, a szem elfáradása, látászavarok, termelékenység csökkenése, a libidó csökkenése, a nők menstruációs ciklusának zavarai. Még ennél is nyugtalanítóbb tény, hogy ez az elektromágneses sugárzás tűnik a csökkent ondósejt-termelés egyik okának.

Érdekes eredménye a kutatásnak az is, hogy a bekapcsolt képernyő előtti tartózkodás során az adrenalin (stresszhormon) vizeletből történő kiválasztása a szervezeten belül megváltozik, lecsökken. Ez olyan, mintha a test vissza akarná tartani az adrenalint, hogy így próbáljon szembeszállni a sugárzással, tehát az agyunk egy stresszes állapotként, agresszív helyzetként éli meg azt, hogy a képernyő előtt ülünk. Ne gondoljuk azt, hogy ha kikapcsoljuk a tévét, vagy monitort, akkor már minden rendben lesz. Ezen berendezések katódsugárcsöve ugyanis még azután is két-három órán át sugároz, ami mindenen keresztül megy, falon, ólmon, képernyőszűrőn, emberi testen. S mindez a folyadékkristályos (LCD) képernyőkre is vonatkozik!

Jó tudni, hogy a védekezés ma már nálunk is elérhető, két kis folyadékot és földfémeket tartalmazó gömb formájában, melyeket a képernyő széleire kell rögzíteni. Ezek a biológiailag káros rezgésekkel azonos frekvenciájú és amplitúdójú de ellentétes fázisú hullámokat állítanak szembe, amelynek eredményeképpen a káros sugárzás megszűnik. Azért nevezik áttörésnek őket, mert a teljes testvédelmet biztosítják. Gondoljunk bele, lehet, hogy a képernyők vagy a mobiltelefonok káros hatásai csak húsz év múlva lesznek kimutathatóak, azonban ha ma ennyit igazoltan megtehetünk az egészségünkért, akkor már megérte, a gyerekeink érdekében is.

További információ: www.bioshield.hu


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.