Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vége a dalai láma reinkarnációjának?

Nem a dalai láma dönt arról, hogy újjá kíván-e születni vagy sem - jelentette ki a Tibeti Autonóm Terület törvényhozásának elnöke hétfőn Pekingben, az Országos Népi Gyűlés ülésszakán újságíróknak.

A dalai láma legutóbb tavaly decemberben egy vele készült interjúban kijelentette: lehet, hogy véget vet a dalai lámák reinkarnálódásának, mert bizonytalan, ki lesz az utódja, de népszerűségben vélhetően nem fogja tudni őt felülmúlni.

Kép: wikipédia

A kérdésben azonban a szigorú tibeti buddhista hagyományokat, a vallás előírásait és a történelmet alapul véve kell eljárni. Azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy ez ügyben a központi kormánynak döntő szava van. Padma Csholing "blaszfémiának" nevezte a dalai láma felvetését az elnök.

Kitért arra is, hogy az 1959 óta önkéntes száműzetésben  Indiában élő vallási vezetővel folytatandó párbeszéd elől Peking nem zárkózik el, "az ajtó mindig nyitva áll". Hozzátette azonban, hogy e párbeszéd formája és tartalmának részletei Tendzin Gyaco (a mostani dalai láma polgári neve) "hozzáállásától" függnek.

A jelenlegi, 14. dalai láma 1935-ben született falusi gazdálkodók családjába, két évvel azután, hogy a 13. dalai láma - 57 évesen - elhunyt. Egy 16 gyermekes család ötödik gyermeke volt. Nyomára állítólag különleges jelek vezették a kutatóit. Tizenöt éves korában, 1950. november 17-én, egy hónappal a kínai hadsereg tibeti bevonulása után léptették trónra, s lett a feudális Tibet vallási és politikai vezetője.

Pekingben azt hangoztatják, hogy az élő buddhák reinkarnációjának megtalálása mindig szigorú szertartások szerint történt, s a dalai láma tisztségéhez 1653-tól szükség volt a kínai központi kormány megerősítésére. A jóváhagyás szükségességéről Kínában 2007-ben külön állami rendelkezést is hoztak. Ebben leszögezték, hogy Tibet a Jüan-dinasztia idején, 700 évvel ezelőtt vált a kínai központi hatalom alá tartozó adminisztratív területté.

Égbe temetés? Micsoda barbár szokás ez?!
Sokan gyomorforgató, lelketlen dolognak, míg mások szükségszerű megoldásnak tekintik az égbe temetést, a tibetiek és mongolok hagyományos temetkezési szertartását. A dögevőkre bízott búcsút a jövőben törvény fogja szabályozni.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.