Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vegyél rózsaszín karkötőt!

A karkötőért fizetett összeggel az alapítvány céljait támogatják: a mellrákszűrésben résztvevők arányának emelését, a mellrákkal kapcsolatos lakossági tájékoztatás kiszélesítését egy ingyenes információs vonal létrehozásával, ezáltal a halálozási arány csökkentését.

A 2002-ben létrehozott "Egészség Hídja Összefogás" az első olyan kezdeményezés Magyarországon, amely eddig példa nélküli módon tömöríti a civil szervezeteket, amelyek jelentős szerepet töltenek be az emlőrák elleni küzdelemben: "A rák ellen, az emberért, a holnapért" Társadalmi Alapítvány, a Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Rákbetegek Országos Szövetsége, a Magyar Szenológiai Társaság, és a Magyar Onkológusok Társasága Mammológiai Szekciója, valamint élvezi nagyvállalatok és a kormányzati szféra támogatását is. Az Összefogás legfontosabb eseményének, a sétának fővédnöke a Magyar Köztársaság mindenkori Miniszterelnökének felesége, idén dr. Dobrev Klára, védnökei dr. Antall Józsefné, dr. Boross Péterné, Horn Gyuláné, dr. Lévai Anikó, dr. Medgyessyné Csaplár Katalin, kiemelt szakmai védnökei a mindenkori Egészségügyi Miniszter, ez évben  dr. Rácz Jenő és a mindenkori Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Miniszter, ez alkalommal dr. Göncz Kinga. Az Összefogás célja az, hogy a társadalom figyelmét a mellrák elleni védekezés jelentőségére irányítsa: arra, hogy az idejében felismert mellrákos megbetegedések nagy százalékban gyógyíthatók, de ehhez rendszeres szűrésre és önvizsgálatra van szükség.

 

Idén a mellrák elleni küzdelem támogatására az évek óta hagyományosan megrendezett lánchídi séta mellett több új lehetőség is nyílik. Szeptember 6-án ünnepélyes keretek között, az Összefogás támogatói és más prominens személyiségek jelenlétében került bemutatásra az Egészség hídja program jelképeként az összefogás jelmondatával és logójával ellátott  rózsaszín karkötő. A karkötőért fizetett összeggel bárki támogathatja az Összefogás céljait.

A karkötőt és a kezdeményezést az Összefogás egyik kiemelt szakmai védnöke dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter, a séta fővédnöke a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének felesége, dr. Dobrev Klára és Körtvélyes Éva az Összefogás fő koordinátora mutatta be az eseményen megjelenteknek.

A karkötő forgalmazását a támogató piaci szereplők közül az Estée Lauder, a Magyar Posta, az Intercom és a Tesco Globál Áruházak vállalta. A karkötő 490 Ft-ért lesz elérhető az adományozni szándékozók számára az Estée Lauder és Clinique márkaboltokban, a Hollywood Multiplex mozikban és a budapesti és vidéki Tesco áruházakban, a szeptember 6-i bemutatót követő napoktól, valamint októbertől országszerte, 2000  postahelyen.

 

A karkötő megvásárlásával támogatja a kezdeményezést néhány fontos hazai vállalat, mint például a Magyar Posta, amely a legtöbb nőt foglalkoztató munkáltató (38.000 alkalmazottjából 24.000 nő). Az általuk vásárolt 8.000 karkötőt elsősorban az értékesítés területén dolgozó munkatársaik viselik majd. Szintén nagy mennyiségű karkötőt vásárol dolgozói számára a Tesco Globál Áruházak és más nagyvállalatok is. A karkötőt prominens személyek, a médiatámogatók szereplői és politikusok is hordják majd.

A karkötőért fizetett összeggel az alapítvány céljait támogatják: a mellrákszűrésben résztvevők arányának emelését, a mellrákkal kapcsolatos lakossági tájékoztatás kiszélesítését egy ingyenes információs vonal létrehozásával, ezáltal a halálozási arány csökkentését.

A támogatás másik konkrét lehetőségeként a Magyar Posta feláras forgalmi bélyeget bocsát ki szeptember végén, amelyből a szakminisztérium által megnevezett, mell-rákkutatással foglalkozó hazai  kutatóintézet jut további forrásokhoz.

Az Egészség Hídja Összefogás minden év októberében (a mellrák hónapjában) megrendezésre kerülő "nyitó rendezvénye" az immár hagyományos séta, összefogás jelképeként rózsaszínre kivilágított Lánchídon, amelyre - a megjelenő prominens személyekkel együtt - minden, az egészség iránt elkötelezett érdeklődőt szeretettel várnak október 2-án késő délután. A sétát megelőzően és azt követően tájékoztató és szórakoztató programokra is sor kerül.

A fővárosi rendezvényt több vidéki helyszínen - Tatabányán, Kecskeméten, Baján, Nagykanizsán és más városokban- szervezett hasonló esemény követi.

A kezdeményezést, annak létrejötte óta támogatja a General Electric, amely a Lánchíd rószaszínbe öltöztetésével is hozzájárul az október 2-i séta megrendezéséhez.

A kezdeményezés támogatói:  Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége, Egészségügyi Miniszterium, Estée Lauder, General Electric, Pfizer, Janssen-Cilag, Lenhardt & Weichinger, Lilly, Magyar Posta, McCann Erickson, Motorola, Novartis, Ogilvy, Porsche Hungária, Sanofi-Aventis, Spoon Cafe&Lounge, Susan G. Komen Breast Cancer Foundation, TESCO Globál Áruházak, Vodafone.

A mellrák kockázatának csökkentése és az egészségtudatosság növelése az egész társadalom, mindannyiunk, ezen belül természetesen a nők közös érdeke. Ma Magyarországon a nőket a rosszindulatú daganatos megbetegedések közül legnagyobb arányban a mellrák sújtja, 2004-ben 2316 nő halálát okozta a betegség. .

Az intézményes egészségügy országos szinten rendelkezik mindazzal a szakértelemmel és eszközparkkal, amely a hatékony kockázatcsökkentéshez, a korai felismeréshez és a kialakult betegség komplex és korszerű kezeléséhez szükséges. Ma 45 akkreditált helyen történik a szervezett emlőszűrés. Ezen centrumokban mindenki képzett, ismeri e fontos tevékenység minden részlet. A kockázatcsökkentés legfontosabb eszközei a 45-65 év közötti korban a kétévenkénti rendszeres szűrés, a mammográfia. - Ugyanakkor igen fontos a rendszeres önvizsgálat  ami bár nem szűrővizsgálat, de igen hasznos lehet és mindenki maga is elvégezheti -  2002. január és 2005. április  között  2.113.253 nőt hívtak be szűrővizsgálatra, amelyen a részvételi arány a diagnosztikus vizsgálatokat is beleértve mintegy 60%-os volt.

 

Az Egészség Hídja összefogásról"Az Egészség Hídja" Összefogás az Egyesült Államokban és Nyugat Európában már régóta ismert és működő, a politika, az üzleti élet és a civil szféra összefogásán alapuló modell mintájára jött létre 2002-ben. Ennek az új támogatási modellnek a lényege, hogy a közös cél érdekében együttműködő szereplők mindegyike a saját eszközeivel járul hozzá egy közös cél megvalósításához.



forrás: KSH


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.