Gyermekkorom egyik hőse Rodolfo volt, a bűvész. Akárhányszor megjelent a tévében, elhűlve és csodálattal figyeltem. Mindig azzal kezdte, hogy: Gyerekek, csak a kezemet figyeljétek, mert csalok! De bármennyire is koncentráltam egyszer sem láttam, hogy csalt volna. Igazi mágus volt. Sajnos Rodolfo bűvészdobozt nem kaptam, pedig sokszor kértem, de szerencsére a szomszédfiúnak volt egy, amit igen nagy becsben tartott, ám egy-két szelet csokiért cserébe hajlandó volt engem is megtanítani pár trükkre. Életem egyik legszebb élménye volt, mikor anyukám elvitt minket a Kakaóbár című műsor felvételére. Ezt a matinét, vasárnap délelőttönként sugározta a televízió és a sorsnak hála, aznap nem csak kakaót és kuglófot ehettem, de élőben is láthattam bűvészkedni a nagy Rodolfót.
Nem volt pénz a taníttatására, így inasnak állt
Rodolfo mindig kifogástalanul elegánsan jelent meg és a személyisége is olyannyira karizmatikus volt, hogy már csak ezekkel a tulajdonságaival magára vonta a figyelmet. Pedig az élete korántsem csak csillogásból és varázslatból állt. 1911- ben született Budapesten, a Józsefváros közepén, a Nagyfuvaros utcában. Akkor még Gross volt a vezetékneve, melyet csak később, 1945-ben magyarosított Gácsra. Édesapja nyomdászként dolgozott, majd később a család egy italmérést működtetett a kerületben. Csendes, visszahúzódó gyermeknek ismerték, aki anyagi okok miatt csak négy elemi és négy polgári osztályt tudott elvégezni, 14 éves korában pedig már inasként dolgozott egy Károly körúti úri-divat üzletben. Talán innen ered páratlan stílusérzéke is.
https://www.youtube.com/watch?v=hU9CAsbgAvQ
Megmentette egy kínai gyöngyárus életét, az cserébe bűvészkedni tanította
Mesébe illő módon első találkozását a bűvészkedéssel egy Budapesten élő kínai gyöngyárusnak köszönheti, akit a Duna parton fürdőző hősünk szó szerint kimentett a vízből. Az életmentésért hála a gyöngyárus megtanított Rezsőnek pár trükköt még ott helyben, pár dunai kavics segítségével. Ez a néhány alapvető mutatvány elég is volt ahhoz, hogy beleszeressen az illúziók világába és ahhoz is, hogy másnap a Mátyás téren már saját maga adja elő a tanult mutatványokat. A nézők között épp ott volt a bűvész Ódry Zuárd is, aki rögtön meglátta a fiúban a tehetséget és szárnyai alá vette. Eleinte még közösen léptek fel, majd az ifjú bűvész szólóban folytatta pályafutását. Ekkor kapta mesterétől a Rodolfo művésznevet. Trükkjeivel hamarosan a pesti klubok állandó fellépőjévé vált, és bár jelentős ismertségre tett szert a magyar Amatőr Mágusok Szövetsége mégis elutasította jelentkezését 1930-ban. De ez sem szegte a kedvét, rendületlenül dolgozott tovább és képezte magát. Példaképe Houdini volt, ő pedig olyan trükkökkel szórakoztatott, mint a legendás "Ujjlevágás", a "Fakír ", a zsilettpenge evés vagy épp a színpadi lopás, mely során a nézők legkülönbözőbb tárgyait csente el észrevétlenül, majd adta vissza. Csoda, hogy ámulatba ejtett mindenkit?
https://www.youtube.com/watch?v=ghFFBsh1rFc
A munkatábort is megjárta
A harmincas években meredeken emelkedett népszerűsége, olyan neves helyeken lépett fel, mint a Moulin Rouge, az Arizona mulató vagy az Orfeum. Partnerei között szerepelt a két Latabár (Kálmán és Árpád), Feleki Kamill vagy Halmai Imre is. 1935-ben megnősült, feleségül vette Nádor Olgát, akivel aztán fél évszázadon keresztül harmonikus kapcsolatban élt. Sikereinek a második világháború vetett véget, amelynek éveit éhezéssel, bujkálással és munkaszolgálattal töltötte. A háború vége után 1945-ben az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották, és szép lassan karrierje is újra indult, vidéki turnéira igen gyakran elkísérte – a később hazáját elhagyni kényszerült Karády Katalint.
1948-tól művésztársával, Alfonzóval lépett fel állandóan, majd 1950-től a Latabár brigád tagjaként haknizott országszerte. 1956-ig nyolc éven át volt az Artista Akadémia, illetve az Állami Artistaképző Intézet tanára. 56 után a volt Szovjetunió nagyobb városai mellett többször kapott meghívást Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, valamint jó két évtized alatt ötven alkalommal Zürichbe is. Ez akkoriban hatalmas kiváltságnak számított, a kommunista diktatúra csak igen keveseknek adott engedélyt arra, hogy rendszeresen nyugatra utazzanak.
Csak a kezemet figyeljék!
Ötvenedik születésnapja alkalmával megkapta az Érdemes Művész kitüntetést, 1971-ben pedig, nyugdíjba vonulásakor, a Kiváló Művész elismerést is. 1962-től a Magyar Cirkusznál állt alkalmazásban, s jelentős érdemeket szerzett az új Fővárosi Nagycirkusz helyreállításában is. Hihetetlen munkabírásáról legendák keringtek, ezt bizonyítja az is, hogy még nyugdíjas korában is napi négy órát gyakorolt. Sikereinek valódi forrása számainak tökéletes kidolgozása és a közönséggel való kapcsolatteremtő képessége voltak. Szlogenjévé vált mondata: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Hitvallása pedig amit gyakran hangoztatott, a következő volt: „Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt.” Minden idők egyik legnagyobb bűvésze volt; rengeteg trükköt ismert a bűvészet minden területéről, ezek közül – saját elmondása szerint – körülbelül ezret tudott bármikor színpadképesen előadni. Utolsó nyilvános fellépése 1986 január 13-án volt a Mikroszkóp színpadon. Négy nappal felesége halálát követően, 1987. január 25-én hunyt el Budapesten. Lánya, aki elismert fordítóként dolgozott és Gálvölgyi János felesége lett, így emlékezett meg édesapjáról: „Szakmailag is igyekezett nyomot hagyni maga után, ezért írta a könyveit, ezért volt a bűvészdoboz és jó néhány tévéműsor. Akkoriban gyakran mondták, hogy azért nincs más bűvész, mert ő nem engedi, holott erről szó sem volt. Hiszen tanította is az utánpótlást, de legyünk őszinték, a mai napig nincs olyan bűvész, mint amilyen ő volt.”
