Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázat! Jönnek a húsvéti betegségek!

Legyünk mértékletesek húsvétkor is! A vendégjárás és a locsolkodás során nem kell mindenhol az összes fogást végig enni, ugyanúgy a vendéglátóknak sem muszáj minden vendéggel együtt enni, vagy akár még az étkezések között is falatozni. Egy ilyen pár napos bőséges lakmározást követően epepanaszok, valamint gyomorrontás léphet fel.

Ugyanez vonatkozik az alkoholfogyasztásra is, melynek túlzásba vitele nemhogy balesetveszélyes, (gondoljunk csak arra, hányan ülnek ilyenkor volán mögé annak ellenére, hogy alkoholt fogyasztottak), de káros és egészségtelen is.

A mértékletes alkoholfogyasztás egészséges embernél nem okoz károsodást, de egy ilyen ünnepen nem ritka, hogy sokaknak, bár "mindenhol csak egy pohárral" isznak, mégsem sikerül mértéket tartani; a nap végén pedig jön a túlzott alkoholfogyasztás okozta rosszullét, illetve a másnaposság. E kellemetlenségek elkerülése mellett azt sem árt tudni, hogy az alkoholnak jelentős az energiatartalma is, ugyanis 1 g alkohol 7 kcal energiát tartalmaz - többet, mint például a szénhidrátok (4 kcal).

Az adatokból jól látható, hogy ha valaki egy nap megiszik pl. kétszer fél dl pálinkát és két üveg sört, akkor csak az elfogyasztott alkohollal kb. 750 kcal energiát visz be, ami megfelel öt darab zsemle energiatartalmának.

Hagyományos ételek

A húsvéti ünnepek táplálkozási szokásai régi időkre vezetnek viszsza; a jellegzetes fogások ma is ugyanazok: bárány, sonka, tojás, torma.

A bárány az ünnep "áldozati" étele, melynek energia- és tápanyagértékei a sovány sertéshúséhoz hasonlóak. Vásárláskor érdemes minél fiatalabb állat húsát választani, ugyanis ennek íze finomabb; az idősebb állat húsa sötétebb és intenzívebb ízű. A bárányhús frissen készítve a legízletesebb. A régi magyar konyha gyakran használta ezt a húsfélét, ma már sok családban szinte csak húsvétkor található meg az asztalon. Természetesen nem számít szentségtörésnek, ha a húsvéti ünnepek alatt nemcsak bárány, hanem pl. szárnyas vagy hal is szerepel a menüben.

A sonka szinte nélkülözhetetlen szereplője a húsvétnak. Fogyasztjuk hidegen, tormával, szendvicsként; de lehet belőle villásreggelit, vagy meleg főételt is készíteni különféle tekercsek, illetve sültek formájában. Mivel a füstölt sonka elég sós, ezért meleg ételként történő elkészítése során plusz só hozzáadása már nem szükséges. Energia- és zsírtartalma viszonylag magas, mivel 100 g füstöltsonka kb. 370 kcal energiát, 33 g zsírt, 17 g fehérjét és 108 g koleszterint tartalmaz.

A tojás a húsvéti ünnep talán legjellegzetesebb jelképe. A kereszténység elterjedésével vált szokássá, hogy Jézus mennybemenetelének, azaz a húsvét megünneplésekor a hívők a feltámadást jelképező tojás ajándékozták egymásnak.

1 darab tyúktojás energiatartalma 68 kcal, fehérjetartalma 5,4 g, zsírtartalma 4,8 g, szénhidráttartalma pedig elhanyagolható. Koleszterintartalma magas, 1 db tojássárgája 180 mg-ot tartalmaz (naponta maximum 300 mg koleszterinbevitel az ajánlott!). A tojás gazdag forrása a folsavnak, B-, A-, D-vitaminoknak, a cinknek és a vasnak, fehérjetartalmú pedig magas biológiai értékű.

A sonka mellé

A hagyományos húsvéti ételek mellett használjuk ki a tavasz előnyeit: fogyasszunk friss zöldségféléket (retek, újhagyma stb.), például saláta formájában, melynek elkészítésénél a magas a zsír- és energiatartalmú majonéz helyett részesítsük előnyben a joghurt-alapú önteteket.

A húsvéti menü sokszor hidegtálakból áll, amikhez általában kenyér, pékáru tartozik. Ezek közül a termékek közül érdemes a teljes őrlésű lisztből készült, különféle magvas, korpás kenyeret, illetve kiflit, zsemlét választani.

Az ünnepi terítéken friss gyümölcsök is szerepeljenek. Ezeket tehetjük vegyesen gyümölcstálba, valamint a hidegtálakat is díszíthetjük vele, és ez esetben természetesen a dísz ehető. Igaz, hogy a húsvétnak főként a sonka és a tojás a jelképes étele, de az asztalon a gyümölcstálnak fontos szerepe van, hogy a nassolások egy részét gyümölcsfogyasztással ki lehessen váltani.

Édességek

Mint minden ünnepkor, így húsvétkor is szerepet kapnak az édességek, desszertek: az ajándékba, esetleg a locsolásért kapott csokinyuszi, csokitojás elmaradhatatlan része az ünnepnek, főként a gyerekek körében; a házilag sütött sütemények mellett pedig hagyományosan szerepet kap a húsvéti kalács.

Ne hagyjuk a gyerekeket egész nap édességet enni, a kisebb adag nyalánkságot pedig lehetőleg csak az ebéd után fogyasszák el.

A sütemények közül érdemes gyümölcs, illetve puding alapú finomságokat készíteni, mert ezeknek alacsonyabb az energiatartalmuk, mint a vajkrémes, illetve zsíros tésztás desszerteknek. Célszerű a sütiket is kis szeletekre vágni, és így tálalni, mert a húsvéti ünnepek alatt többször is kóstolgatunk, illetve a locsolkodók több helyen is fogyasztanak desszertet. Az édesítőszerrel készített süteményeket a fogyókúrázók, valamint a cukorbetegek is fogyaszthatják.

Forrás: www.ujszo.com


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.