Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázz, ha fáj a füled- a mumpsz sterillé tehet!

A mumpsz, vagyis fültőmirigy-gyulladás egy erősen fertőző, akut vírusfertőzéses állapot, amely mindkét nagy nyálmirigyet érinti a fül és az áll között, illetve kismértékben érintettek lehetnek a herék is.

Ha a beteg a pubertás előtt esik át a mumpszon, nem lépnek fel komplikációk. Azonban ha később fertőződik meg egy fiú, előfordulhat, hogy steril lesz. Ugyanis, ha a herék elkezdtek fejlődni 20 százalékban megfertőződnek. A betegség általában csak az egyik herét érinti, nagyon ritkán terjed mindkettőre. A spermiumok elhalnak a fertőzés következtében, s a fertőző here ezután már nem képes spermiumot termelni.

A mumpsz vírusa azért veszélyes, mert emberről emberre terjed cseppfertőzéssel, vagy a vírus által. A mumpsz általában a 2-12 év közötti gyermekeket fertőzi meg, de bármely életkorban bekövetkezhet. Felnőttek esetében nemcsak a nyálmirigyeket érinti, hanem más szervekre is ráterjed, mint például a herékre, a központi idegrendszerre, vagy a hasnyálmirigyre.

A fertőzés lappangási ideje általában 12-24 nap. A legfőbb tünetei közé tartozik az arc fájdalma, a nyálmirigyek gyulladása, magas láz, fejfájás, torokfájás, duzzanat a halántékon, vagy az áll körül. A férfiaknál előfordulhat herefájdalom, csomók tapintása a herén, és a herezacskó-gyulladása.

A mumpsznak nincs kifejezett kezelése. A tünetek javulnak, ha az érintett területen hideg borogatást alkalmazunk, és gyógyszert szedünk a fájdalom csillapítására. Langyos sós vízzel gargalizálva, pépes ételek és bőséges folyadék fogyasztásával szintén enyhíthetők a tünetek. Miután a betegség elmúlt, az illető egy életre szólóan immunis, vagyis ellenálló lesz a mumpsszal szemben.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.